
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Büntetőeljárást indított a korrupcióellenes ügyészség a Máramaros megyei rendőrség közlekedésrendészeti osztályának megbízott vezetője ellen. A DNA keddi közleménye szerint Gheorghe Dumitru Goth-ot hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják, és hétfőn 24 órára őrizetbe vették. Az ügyben egy másik személy ellen jogosítvány nélküli vezetés miatt vizsgálódnak.
2024. augusztus 13., 13:052024. augusztus 13., 13:05
Az ügyészek szerint a Máramaros megyei közlekedésrendészeti osztály vezetője május 11-én törölte a gépjárművezetőkre kiszabott szankciókat rögzítő rendőrségi alkalmazásból azt az információt, miszerint az ügy másik gyanúsítottja a gépjárművezetői engedélyének 150 napra történő bevonásával járó szankcióban részesült. Ugyanakkor egyik beosztottját arra utasította, hogy ugyanabban a számítógépes alkalmazásban
Így egy esetleges közúti ellenőrzés során a rendőrök nem észlelhették, hogy az illető jogtalanul ült volánhoz és ezáltal bűncselekményt követett el – írja az Agerpres hírügynökség a DNA keddi közleményére hivatkozva.
A nyomozás során azt is megállapították, hogy a szóban forgó személy május 28-án és június 6-án is vezette a közutakon a tulajdonában lévő járművet, noha április 26-ától bevonták a jogosítványát.
Az ügyészek szerint ugyanakkor Gheorghe Dumitru Goth április 20-án utasította egy beosztottját, hogy adják vissza a vezetői engedélyét egy sofőrnek, aki az elsőbbségadás elmulasztása miatt személyi sérüléssel járó balesetet okozott, amiért a törvény értelmében 180 napra be kellett volna vonni a jogosítványát.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!