
Fotó: Veres Nándor/MTI
Nincs annyi magyarországi fiatal, hogy nélkülözni lehetne a külhoniakat, ezért a teljes Kárpát-medencében kell gondolkodni – állapították meg a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik csütörtök délelőtti panelbeszélgetésének résztvevői.
2023. július 20., 16:002023. július 20., 16:00
Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára, Edmár Attila, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK – a magyarországi és határon túli magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztető fóruma) elnöke, valamint Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT – a magyarországi ifjúsági szervezetek ernyőszervezete) elnöke arra keresték a választ, milyen szerepet szán a minisztérium a két szervezetnek.
A helyettes államtitkár szerint a legfontosabb cél olyan életkörülmények kialakítása, amelyek szavatolják a megélhetést a szülőföldön.
A magyar kormány az ifjúsági szervezeteken keresztül partnereket biztosít az érintett 14-35 év közötti korosztálynak – mondta a helyettes államtitkár – hozzátéve, hogy rendszeres kapcsolatot ápolnak a két szervezettel, hangsúlyt fektetve a közösségépítésre a határon túli fiatalok esetében is.
Fotó: Veres Nándor/MTI
Utóbbiról szólva elhangzott, hogy a másfél száz tagszervezetet számláló MIK és NIT magyar ifjúsági térben gondolkodik,
Nagy-Vargha Zsófia elmondása szerint a KIM a szervezetek működési költségeihez járul hozzá, de támogatja őket gyermek- és ifjúsági pályázatokon való részvételben, mentális egészségprogramban, nemzeti tehetségprogramban, a fiatalok vállalkozóvá válásában is.
Az elhangzottakat Edmár Attila azzal egészítette ki, hogy nemzetközpontúan kell gondolkodni, nemzetpolitikai munkát kell végezni.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
szóljon hozzá!