
Az önkormányzat 14,7 millió lejt különített el az úthálózat fejlesztésére
Fotó: Tuchiluș Alex
Idén kilenc, rossz állapotú utca felújítást tervezi az Anghel Saligny beruházási programon keresztül Kézdivásárhely önkormányzata, a román kormány azonban mindmáig nem folyósította a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzösszegeket. Amennyiben a helyzet nem változik, a városháza önerőből lesz kénytelen nekifogni az érintett útszakaszok rendezésének, ami jelentős anyagi terhet róna a városra. Bokor Tibor polgármestert a tervezett útkarbantartási és területrendezési munkálatokról kérdeztük.
2024. március 02., 13:022024. március 02., 13:02
Az elöljáró elmondta, az önkormányzat kilenc utca felújításra nyert pályázatot az Anghel Saligny-program révén, a kormány azonban hosszú ideje halogatja a kivitelezéshez szükséges pénzösszeg folyósítását.
– magyarázta a polgármester.
Hozzátette, annak idején a legrosszabb állapotú utcákat foglalták bele a Saligny-programba, 90 százalékuk kockakő-burkolatot igényel, ami jóval drágább, és elég nehéz megfelelő céget találni, amely úgy le tudja rakni, hogy később ne legyen gond vele. „Ha nem kapunk ezekre pénzt, akkor a nyár közepétől nekifogunk önerőből. Egyszerre persze nem tudjuk az egészet megcsinálni, mert nagyon sok pénzbe kerülne, jelen pillanatban több mint 40 millió lejről beszélünk” – fogalmazott.
valamint a Temető, Kanta, Kert, Tavasz, Bod Péter, Matkó István, Nagy Mózes utcák, illetve az 59-es, 60-as, 61-es és 62-es udvarterek felújítását is. Ugyancsak a csomagba tartozik a Csernátoni úton lévő tömbházak mögötti terület rendezése, illetve a Kézdivásárhelyt és Kézdiszentléleket összekötő bicikliút megépítése.
Kézdivásárhely idei, közel 165 millió lejes költségvetéséből 14,7 millió lejt különítettek el az úthálózat fejlesztésére, jelenleg 5 millió lej értékű munkálatok vannak meghirdetve – tudtuk meg Bokor Tibortól. „Amint az idő megengedi az aszfaltozást és beindulnak az aszfaltkészítő állomások, elsőként a Mihai Eminescu utcát akarjuk befejezni. Ott most a járdákat rakjuk le, majd egy végső aszfaltréteg kerül az útra” – ismertette az elöljáró.
Szintén az idei tervek között szerepel a Szőcs József (Piac) utca korszerűsítése, ehhez azonban először a szennyvíz-hálózatot kell kiépíteni, csak azután következhet az útszakasz teljes felújítása.
– tette hozzá Bokor Tibor.
Az önkormányzatnak régi terve a kórház Vasút utcai felőli bejáratának megnyitása. A városlakók által is igényelt változtatás szintén idén valósulhat meg. „Várhatóan a nyár elejéig befejeződik a járóbeteg-rendelő bővítése, ezt követően a Vasút utcai kerítést lebontjuk, a teret megnyitjuk, új parkolóhelyeket hozunk létre, és rendezzük az zöldövezetet. Ezzel párhuzamosan – tekintettel arra, hogy a kórház területén a víz- és csatornahálózat felújítása alatt több helyen is ástak – a belső utakat is szeretnénk újraaszfaltozni” – tudatta az elöljáró.
„Eddig előnyben voltak az új városrészek, a tömbházak közötti terek, most bejövünk a központi zónába. Addigra jó eséllyel jóváhagyják a városrendészeti tervünket is, mert anélkül nem tudunk építkezési engedélyt adni a főtéri zónára. Ezt követően tudjuk elkezdeni az udvarterek, a főtér és a hozzá tartozó kockaköves utak rendezését” – nyomatékosította Bokor Tibor.
A fentiek mellett az önkormányzat idén is rendbe tenne legalább öt udvarteret, ezek pontos száma a költségek függvényében dől majd el. Ami a kátyúzást illeti, a polgármester szerint a téli időszak szerencsére nem tett túl nagy kárt a város úthálózatában. Helyenként hidegaszfalttal tömték be a kialakult gödröket, és amint az idő engedi, a melegaszfaltozást is megkezdik.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!