Huszonöt évig az RFV fűt Gyergyószentmiklóson

Huszonöt évig az RFV Románia szolgáltathatja Gyergyószentmiklóson a távfűtést és meleg vizet. Az erről szóló szerződést szerdán délután fogadta el a városi tanácstestület. A városatyák többsége szerint ez egy becsületes biznisz, ami által mindenki jól jár.

Pethő Melánia

2010. szeptember 08., 18:382010. szeptember 08., 18:38

2010. szeptember 13., 12:292010. szeptember 13., 12:29

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A tél közeledtével évente összeszorult a gyergyószentmiklósi tömbházlakók gyomra, a fűtést illetően csak egyetlen dolgot lehetett biztosan tudni, éspedig azt, hogy bizonytalan. Volt, amikor hónapokig hideg fűtőtestek mellett fagyoskodtak, erre az időszakra emlékeztetnek ma is sok helyen a tömbházak falából „ékeskedő” kályhacsövek és kormos vakolat.

2008 óta zajlott az a folyamat, melynek során olyan befektetőt kerestek, amely egyrészt hajlandó felújítani az elavult fűtésrendszert, másrészt pedig megbízható, és főként, a lakosság számára nem túl drága fűtést és meleg vizet tud szolgáltatni.

Ez az időszak számtalan politikai vitát eredményezett, de végül szerdán a tanács jóváhagyta azt a szerződést, amely pontot tesz az ügy végére. 2010 őszétől 25 évig az erre kiírt tender nyertese, az RFV Románia vállalat veszi át a szolgáltatást.

A szerződés lényege:

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

– A távfűtés lakossági ára 184,8 lej + áfa, a gyergyószentmiklósi önkormányzathoz tartozó intézmények számára pedig 135 lej + áfa lesz gigakalóriánként. Ezt az árat a következő három évben nem lehet módosítani.

– A három év letelte után a fenti árak az infláció mértékével módosulhatnak, de bármiféle árváltoztatás csak a városi tanács beleegyezésével lehetséges.

– Az RFV Románia évi 320 ezer lejt fizet a városnak a szolgáltatás jogáért. A cég a következő hat év során kifizeti a 25 évre számított 8 millió lej teljes összegét.

– A polgármesteri hivatal vállalja, hogy a fűtéshez 10% ártámogatást nyújt.

– Amennyiben a következő 25 évben lehetőség nyílik a távfűtés biztosításához egy, a jelenleginél olcsóbb technológia alkalmazásához, akkor az RFV-nek ezt ki kell használnia.

– Az RFV Románia átvállalja és rendezi a korábbi szolgáltató, a GO Rt. által a fűtés és melegvíz-szolgáltatással felhalmozott adósságot. A tavaly ősszel ez 1 millió 200 ezer eurót jelentett, mostanra ez az összeg meghaladja a 2 millió eurót.

– Az RFV Románia a lehető legrövidebb idő alatt elvégzi a fűtésrendszer felújításának még hátralévő munkálatait, így a Bucsin negyedi rendszer kiépítését, a felásott útszakaszok helyreállítását, visszaaszfaltozását.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A szerződés szövegét a jelen levő tizenkét tanácsosból tizenegyen szavazták meg. A befektető bevonását a kezdetektől ellenző két tanácsos közül Farkas Zoltán tartózkodott, Magyari Levente nem volt jelen a tanácsülésen.

A szerződéshez még a Hargita megyei Prefektusi Hivatal jóváhagyása szükséges, amint ez megvan, megtörténhet az aláírása.

Az ettől számított 45 napon belül az RFV-nek el kell intéznie minden szükséges formaságot a szolgáltatás birtokba vételéhez, és a Bucsin negyedi munkálatokat is be kell fejeznie. Ez a határidő a legutolsó időpont ahhoz, hogy a fűtést elindítsa a vállalat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés