
Húsz év alatt 1303 hallgató diplomázott a gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozaton. Archív
Fotó: Baricz Tamás Imola
1997-ben kezdődött az egyetemi szintű oktatás a gyergyószentmiklósi Csiky-kertben, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként. Az idei tanévnyitón a két évtizedes létet is megünneplik.
2017. szeptember 28., 17:572017. szeptember 28., 17:57
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége, a partner felsőfokú intézmények Magyarországról és Izraelből, illetve az egykor és ma a Csiky-kertben tanító tanárok kaptak meghívást a szerdán 12 órakor sorra kerülő huszadik tanévnyitóra. A jelenlegi egyetemisták mellett az intézmény vezetői
„Már tavasszal meghívót küldtünk azoknak az itt végzett diákoknak, akik a szakmában dolgoznak, de mind az 1303 itt végzettet szívesen látjuk az ünnepségen” – közölte Dombay István, az egyetem vezetője. Mellettük jelen lesznek a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesei, a földrajz kar dékánja és dékánhelyettesei, illetve a gyergyói egyetem első igazgatója, Pándi Gábor is.
A partneregyetemek is képviseltetik magukat, így az izraeli Ben Gurion Egyetem, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetemi Jogú Főiskola, illetve a Pécsi Tudományegyetem Ilyés Gyula Kara, Szekszárdról. Ők a vendéglátóikkal együtt hivatalos látogatást tesznek Gyergyószentmiklós polgármesterénél, majd részt vesznek az október 4-én, pontosan délben kezdődő ünnepségen, melynek helyszíne a Csiky-kerti Szent Benedek Tanulmányi Ház lesz.
Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.
A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
szóljon hozzá!