
Fotó: Bodnár Arthur
Június 18-án ünnepi körülmények közt átadták azt az életnagyságú huszárszobrot, melyet a Magyar Miniszterelnöki Hivatal pályázatán nyert el Székelyudvarhely. A lovasszobor a Székely Támadt vár fokán áll, a város fele néz – így kiválóan látható az Eötvös József Szakközépiskola elől.
2010. június 18., 19:432010. június 18., 19:43
2010. június 20., 14:412010. június 20., 14:41
Fotó: Bodnár Arthur
A hangulatot a Hagyományőrző Székely Huszárezred öt tagja, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar és a Boróka Néptáncegyüttes emelte műsorával. A táncegyüttes udvarhelyszéki és Nyárád menti táncokat mutatott be – Bunta Levente polgármester újra hangsúlyozta, megérdemelnek egy prímást meg egy brácsást, amellyel hamarosan kibővül az együttes. A polgármester ezután a szobrot méltatta, köszönetet mondott dr. Kedves Gyulának, ugyanis főként neki köszönhető, hogy ide került az egyik darab.
Tódor Vendel és Tódor Kata V. illetve VIII. osztályos tanulók egy-egy honvéd dallal színezték ki a műsort, ezután Györffy Árpád kapitány, a huszárezred tagja elérzékenyülve beszélt a huszáréletről. Köszönetet mondott Kolumbán Imolának, hiszen nélküle sosem lett volna huszárság Udvarhelyen.
Fotó: Bodnár Arthur
A díszbeszédek után egy-egy oklevelet vett át Bunta Leventétől Ferenc Csaba, az Eötvös József Szakközépiskola igazgatója, valamint Györffy Árpád kapitány, akik tanácsot is kaptak: “Legyetek a szobor vigyázói és megőrzői!”
Az esemény záróakkordjaként Petőfi verset szavalt Wild Olga, majd nemzeti imáink eléneklésével zárult az ünnepély.
Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.
A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.
Zenével és versekkel hangolódhatott Farkaslaka község az V. Karácsonyváró Hangversenyen, amelyet a farkaslaki római katolikus templomban szerveztek meg vasárnap délután.
Habár késik a pályázaton elnyert támogatás utalása, mostanra felújították a régi községházát Oroszhegyben, ahol a későbbiekben még tereprendezési munkálatokat végezne az önkormányzat. Az épületben vállalkozói inkubátorházat hoznak létre.
Egyetlen településen sem süllyedt olyan mélyre a hőmérő higanyszála vasárnapra virradóan, mint Székelyudvarhelyen.
Nagy teljesítményű pumpát kell beszerelnie a Harvíz Rt. vízszolgáltatónak, így szombaton délután öt óráig szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás három székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Átfogó ellenőrzést tartottak Szentegyházán a hatóságok csütörtökön, melynek nyomán 32 bírságot szabtak ki, közel 19 ezer lej értékben.
Megnyitották a síszezont a Madarasi Hargitán pénteken. Egyelőre ugyan nem áll nyitva minden pálya, de két helyszínen már lehet sízni.
Több háztartásban is szünetelni fog a vízszolgáltatás csütörtökön Székelyudvarhelyen, ugyanis meghibásodtak a víztisztító állomás szivattyúi.
Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2023. december 18-án leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része, a romok négy diákot temettek maguk alá, közülük ketten életüket vesztették. A felelősségre vonás lassan halad.
szóljon hozzá!