Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

22:13

Botlott a Brassói Corona a Bukaresti Red Hawks ellen

21:19

A ráadásban dőlt el, az Ágyúsok legyőzték a Sportklubot

21:02

Antal Árpád: rossz volt a döntések alkalmazásának sorrendje, de az adóemelés elkerülhetetlen lépés volt

21:02

Meredeken nő a fertőző légúti megbetegedések száma

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

Marosvásárhelyi fiatal sofőr balesetén ámulnak: rácsúszott autójával egy panzió tetejére – videóval

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Megemelt adók, avagy itt mindenki megbolondult?

Sajnálja az adóemelést, de „mossa kezeit” Nicușor Dan

Rohamosan emelkednek az állami költségvetési intézmények tartozásai

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Megszűnt a fogyatékkal élők adómentessége, az önkormányzat még keresi a megoldást

Húsvétkor az ember megváltozik: a békességet keresi

Fotó: Gecse Noémi

Akármilyen szegénység volt, a húsvéti asztalra igyekeztek előteremteni a hagyományos ételeket, locsolni is jártak a legények, és a leányok szívesen fogadták, szenteltetéskor pedig vigyázni kellett, hogy nehogy követ rakjanak a pajkos gyermekek a kosárba – mindezt a csíkszentmiklósi Péter Katalin mesélte lapunknak.

Péter Beáta

2017. április 16., 22:142017. április 16., 22:14

Kati néni már ott áll a tornácon, amikor megérkezünk a csíkszentmiklósi tájházhoz. Szívélyesen hív beljebb, a felállított szövőszéken félig szőtt szőnyeg, a kályha fölött a szülei fényképe. Ő 1941-ben született, négyen voltak testvérek. Amint leülünk, rögtön mesélni kezd.

„Ahogy emlékszem, a szüleim mindig beszerezték húsvét előtt a hozzávalókat. Mindig sütöttünk házi kenyeret és kalácsot, de a töltött káposzta sem maradhatott el, és mindig került az asztalra bárány is. Nagypénteken összebeszéltek a fiatalok, hogy húsvétvasárnap reggel felülnek a lovakra – összeszedték a szép lovakat, ki nyerget, ki pokrócot tett – és kimennek székely ruhában határt kerülni. Minden keresztfánál megálltak imádkozni, és mire a misére beharangoztak, már a templomnál voltak. Jézus feltámadásáért és a jó termésért imádkoztak. A jó termésért még búzaszentelőkor is imádkoztak. Amiután visszajöttek a templomhoz, a kerítésnek nekitámasztották a kereszteket és a piros-fehér-zöld lobogókat, amelyeket magukkal vittek, és ezután részt vettek a szentmisén.

Békességesen várjuk az ünnepet. Próbálunk lelkiekben is megtisztulni

Fotó: Gecse Noémi

Régebb is – akárcsak most – mindig szenteltettünk, elemózsiát, bort, vizet teszünk a kosárba. Nem kell nagy adagot, mert nehéz cipelni. Ahol nagyobb család volt, ott többet tettek. A kosárba fehér abroszt teszünk, belerakjuk a szenteltetni szánt ételt, és rátesszük a kasterítőt.

Annak idején nagyon kellett ügyeljünk – mert viccelődtek az emberek –, hogy a legények nehogy egy-egy nagy követ rakjanak a kosárba a mise alatt.

Mi három rendben is vittünk haza követ, mert nem figyeltünk oda. Cipeltük hazáig, amikor felemeltük otthon a kasterítőt, akkor vettük észre” – mesélte nevetve. Mint mondta, húsvét napja csendes pihenéssel, evéssel, beszélgetéssel telt.

Fotó: Gecse Noémi

Húsvét másodnapján aztán elindultak a legények, akiket minden házhoz beengedtek annak idején. A lányos háznál pénzt is, tojást is adtak, de

akkoriban talán még jobban örvendtek a piros tojásnak a locsolók, mint a pénznek

– fogalmazott Kati néni. Dél körül a kicsi gyermekek is elindultak locsolni.

A leányok szépen felöltöztek, úgy várták a locsolókat. Akinek már volt választott barátja, vagy tetszett egy adott legény, annak rózsát tűzött a mellére, és utána adta a piros tojást. Így jelölték meg egymást.

Péter Katalin: legtöbbször lapit teszek a tojásokra, érdekes minták rajzolódnak ki

Fotó: Gecse Noémi

A böjti időszakról elmondta, hogy akkor nem ettek zsíros ételt. Az idősek megehették, de „olyan népek laktak itt”, hogy inkább betartották a böjti előírásokat. És hogy mit ettek? Például savanyú káposztát vágtak vékony szeletekre, kicsi olajjal leöntötték, főztek hozzá pityókát. De húsvétra, akármilyen szegénység volt, mindenki beszerezte a „hozzávalót”, a bárányt – hangsúlyozta.

Nem csak a külsőségekben – takarítással – és böjtöléssel készültek Jézus feltámadásának ünnepére, hanem lelkiekben is. „Amikor közeledik húsvét, valahogy az ember megnyugodik. Megváltozik, és a békességet keresi, békességesen várjuk az ünnepet. Próbálunk lelkiekben is megtisztulni. Úgy csináljuk, hogy legyen békesség a szomszédokkal is. Máskor is, nincs is haragosom, szeretem a jó baráti kört – de ilyenkor még inkább.”

Péter Katalin az életéről is mesélt. „Még iskolás voltam, amikor napszámba kezdtem járni. Hol aratni, hol kapálni, mindenfélét csináltam, amit egy leánkagyermek tudott. Elvégeztem az iskolát, majd Szeredában szolgáltam orvosoknál, tanároknál három-négy évet. Aztán itt a faluban felvettek takarítónak az iskolába, és ott töltöttem harminc évet. '63-ban férjhez mentem. Nem volt semmim, se nekem, se az uramnak. Összekerültünk, az Isten megsegített, akarat is volt, és lassan lett mindenféle.”

Fotó: Gecse Noémi

Tojásfestés Szentmiklóson

Kati néni általában harminc tojást szokott festeni húsvétra, mert mint mondja, nagy a család. Két lánya és egy fia, valamint három unokája van. Csíkszentmiklóson nem volt szokás, hogy az asszonyok közösen festenek piros tojást húsvétot megelőzően, mint ahogy a tojásírás sem volt jellemző. „Hideg vízbe teszem és lassú tűzön főzöm a tojásokat, mert akkor nem repednek meg. Ha megfőtt, kiveszem, hűlni hagyom egy kicsit, majd selyemharisnyába csomagolom a tojást, és teszek egy lapit is rá, majd mindenestől beleteszem a festékbe. Régebb hagymahéjból készítettünk festéket, azzal festettük. Nem kell sokáig a festékben tartani a tojást, kiveszem, levágom a harisnyát, nagyon érdekes minták szoktak kirajzolódni. Nálunk a faluban régebb nem írtak tojást.”

Péter Katalint mindenki ismeri a faluban. Aktív tagja az idősek klubjának, de a fiatalok is szívesen hívják, hogy meséljen nekik a régi szokásokról, tanítsa meg őket a régi énekekre. Egy füzete jegyzi a régi nótákat, megtörténik hogy éjjel jut eszébe egyik-másik, akkor felkel, és gyorsan leírja. Mint mondta, nagyon szeret szavalni és szerepelni már gyerekkora óta.

Fotó: Gecse Noémi

„Beleszülettem a táncba. Voltak kultúrversenyek, sok faluból jöttek. Másodikos voltam, amikor az egyik versenyt megnyertem, emlékszem, mindenki gratulált, csókolgatott. Úgy megigéztek, hogy édesanyám haza kellett vigyen, régi szokás szerint megköpködte a fejemet, és tíz perc múlva helyre voltam jőve. Szeredában is nyertem, és kellett volna menjek Vásárhelyre, de édesanyám nem engedett. De a gyermekeim is nagyon szépen táncolnak. Most egy darabig nem jártam, mert gyászolok, de szeretek menni mindenfelé, könyveket olvasni, énekelni, táncolni, mesélni. Jó, ha az ember sok mindennel foglalkozik.”