Húsvétkor az ember megváltozik: a békességet keresi

Régebb is – akárcsak most – mindig szenteltettünk, elemózsiát, bort, vizet teszünk a kosárba. Nem kell nagy adagot, mert nehéz cipelni. Ahol nagyobb család volt, ott többet tettek. A kosárba fehér abroszt teszünk, belerakjuk a szenteltetni szánt ételt, és rátesszük a kasterítőt.

Húsvét másodnapján aztán elindultak a legények, akiket minden házhoz beengedtek annak idején. A lányos háznál pénzt is, tojást is adtak, de

A böjti időszakról elmondta, hogy akkor nem ettek zsíros ételt. Az idősek megehették, de „olyan népek laktak itt”, hogy inkább betartották a böjti előírásokat. És hogy mit ettek? Például savanyú káposztát vágtak vékony szeletekre, kicsi olajjal leöntötték, főztek hozzá pityókát. De húsvétra, akármilyen szegénység volt, mindenki beszerezte a „hozzávalót”, a bárányt – hangsúlyozta.

Nem csak a külsőségekben – takarítással – és böjtöléssel készültek Jézus feltámadásának ünnepére, hanem lelkiekben is. „Amikor közeledik húsvét, valahogy az ember megnyugodik. Megváltozik, és a békességet keresi, békességesen várjuk az ünnepet. Próbálunk lelkiekben is megtisztulni. Úgy csináljuk, hogy legyen békesség a szomszédokkal is. Máskor is, nincs is haragosom, szeretem a jó baráti kört – de ilyenkor még inkább.”

Péter Katalin az életéről is mesélt. „Még iskolás voltam, amikor napszámba kezdtem járni. Hol aratni, hol kapálni, mindenfélét csináltam, amit egy leánkagyermek tudott. Elvégeztem az iskolát, majd Szeredában szolgáltam orvosoknál, tanároknál három-négy évet. Aztán itt a faluban felvettek takarítónak az iskolába, és ott töltöttem harminc évet. '63-ban férjhez mentem. Nem volt semmim, se nekem, se az uramnak. Összekerültünk, az Isten megsegített, akarat is volt, és lassan lett mindenféle.”

„Beleszülettem a táncba. Voltak kultúrversenyek, sok faluból jöttek. Másodikos voltam, amikor az egyik versenyt megnyertem, emlékszem, mindenki gratulált, csókolgatott. Úgy megigéztek, hogy édesanyám haza kellett vigyen, régi szokás szerint megköpködte a fejemet, és tíz perc múlva helyre voltam jőve. Szeredában is nyertem, és kellett volna menjek Vásárhelyre, de édesanyám nem engedett. De a gyermekeim is nagyon szépen táncolnak. Most egy darabig nem jártam, mert gyászolok, de szeretek menni mindenfelé, könyveket olvasni, énekelni, táncolni, mesélni. Jó, ha az ember sok mindennel foglalkozik.”