Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

16:09

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán

15:47

Titkos helyen nyílnak új menedékek a bántalmazott nőknek

15:29

Melléképület lángolt Alsóboldogfalván

14:12

A megye határán túl: ingyenes vonatjeggyel fedezik fel Európát a székelyföldi fiatalok

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Honvágya hozta haza a lelki gondozót Münchenből Gyergyószentmiklósra

Scheubeck Szeréna a Szent Erzsébet Öregotthonban önkéntes

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Több mint harminc évet élt Münchenben a gyergyóremetei születésű Scheubeck, született Antal Szeréna. Újra itthon van, a Szent Erzsébet Öregotthonban önkéntesen tevékenykedik lelki gondozóként. Ígéret rejlik a hazatérés mögött.

Baricz-Tamás Imola

2018. október 24., 19:242018. október 24., 19:24

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

„Németországban otthon vagyok, Magyarországon nagy magyarnak érzem magam. Itthon? Hát a szívem itthon van, szívvel-lélekkel itthon vagyok” – így fogalmaz a nyugdíjas asszony, akinek története

Remetéről indult, majd Németországban folytatódott, hogy most, egyéves szerződéssel megint hazatérjen.

„Amikor Münchenbe kerültem, nem gondoltam, hogy ott fogok maradni, ez még jóval az 1989-es forradalom előtt volt. De végül maradtam, két gyerekem idehaza volt, a férjem meghalt, és ebben a nehéz időben az egyház nagyon sokat segített, kiiskoláztatott, és lelkileg is támaszt nyújtott. Ekkor hoztam meg azt a döntést, hogy az egyház dolgozója leszek, és ez sikerült is. Egészségügyi iskolát végeztem, idősek házában, kórházban dolgoztam.

Németországban rózsafüzért imádkozni nem volt szokás, de én emlékeztem, hogy itthon rózsafüzért mondtak az idősek. Megszerveztem a társulatot, először öten voltunk, majd tizenöten lettünk, ma öt csoport van, hetvenöten vagyunk

– részletezi teendőit, melyből nem kevés van annak ellenére, hogy nyugdíjassá vált. Nem a munkája lett így kevesebb, hanem lehetősége nyílt, hogy egy álmát megvalósítsa: „szabadidőmben a katolikus mozgalom egyik önkéntes tagja voltam, így Európában, ahol szükség van rám, bárhová szívesen megyek, és lelki gondozóként önkéntes szolgálatot végzek.

Azt fogadtam meg, hogyha a nehéz munkát szívvel-lélekkel odáig tudom végezni, hogy megérem a nyugdíjas kort, akkor hazajövök a szülőföldemre

– részletezte.

Ez volt tehát az ígéret, melyből egyéves szerződés köttetett a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonnal. Alku tárgyát képezte, hogy mennyi legyen az itthon töltött idő. „Nagyon nagy honvágyam volt. A gyerekeim Németországban vannak, évtizedekkel ezelőtt elvittem innen őket, most nem nagyon akarták, hogy hazajöjjek. A távollétemről végül közösen döntöttünk, egy évben egyeztünk meg.”

Scheubeck Szeréna a Szent Miklós plébánián is segít, amiben csak tud, az öregotthonban pedig lelki gondozóként tevékenykedik. „A betegnek, idősnek fontos az olyan személy, aki szeretettel van, szívből közeledik hozzá.

Itt az otthonban sokan nem tudnak beszélni, aki pedig tudna, az a nagy fájdalma miatt nem beszél. Ezekre az emberekre a nővérek nem tudnak sok időt szánni. Úgy döntöttem, hogy én leszek az, aki mindenkire időt szakít, mindenkit meglátogat, leül az ágyára, meghallgat, tanácsot ad.

Próbálom megnyitni az embereket, mindig egy köszöntéssel, vagy viccel indítok és eljutunk egy kiadós beszélgetésig. Örömmel tapasztaltam, hogy itt nagyon sokan szeretnek imádkozni, és ha valakinek a lelke rendben van, a teste nem fáj.”