Honfoglalás-kori nemzetségi monostor – közelünkben

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem egyszer előfordul, hogy olyan értékek találhatók közvetlen közelünkben, amelyeknek messzi tájakról is a csodájára járnának – ha legalább mi tudnánk róluk, illetve ha megfelelő népszerűsítést kapna épített örökségünk.

Gáspár Botond

2010. december 19., 17:302010. december 19., 17:30

2010. december 19., 19:572010. december 19., 19:57

Marosvásárhelytől nem kell túl sokat autózni ahhoz, hogy eljussunk Nyárádszentlászlóra. Ákosfalvánál kell balra térni Nyárádszereda irányába. A faluban a főúttól letérve, felkapaszkodva egy kis dombra, ott található az unitárius templom, amely a Vásárhelyi Hírlap 2011-es naptárán látható. Eddig nem is lenne túl sok érdekesség a történetben, csakhogy a kutatások során feltárták a 12. századból származó építmény maradványait. „Íme a bizonyíték, hogy már akkor éltek itt magyarok, keresztények” – vallják büszkén a helybéliek.

Ma már csak 121-en vannak

„Az 1200 előtti időkből származó nemzetségi monostort találtak, ezekre a 2-3 hajós építmény volt jellemző. Az akkori Magyarország, vagy magyarok által lakott területen három-négy nemzetségi monostor létezhetett, ezek közül az egyik itt volt, Nyárádszentlászlón” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Kiss Mihály helyi unitárius lelkész. Talán ezért is, de a szentlászlói közösség miatt is maradt a községben szolgálni, holott – mint mondta – többször hívták más, nagyobb, városközelibb településre. „1973-ban kerültem ide, akkor még 300 felett volt a közösség létszáma, ma már csak 121 unitáriust tartunk nyilván. Ennek ellenére az istentiszteletre járók aránya magasabb, mint például Marosvásárhelyen” – tudtuk meg.

Még mit is rejt a templom?

A kutatások során freskókat is feltártak, látható Jézus, amint lábait a Földgolyón pihenteti, a szószék feletti korona és az úr asztala 1784-ből származik, magán hordozva a ma már „ízesnek” számító 18. századi magyar nyelvezetet. Az orgonát 1841-ben állították, a belépő-ajtó pedig 1645-ből származik. „Az 1760-as években nagyobb javítási munkálatokat végeztek, akkor az északi oldalon is ablakot vágtak, ezzel pedig végképp eltüntették a Szent Lászlót vadászat közben ábrázoló freskót. A legenda szerint ugyanis, amikor a seregek erre jártak, akkor Szent László király itt állította fel a sátrát, ennek tiszteletére emelték később a templomot és kapta a nevét a település” – ismertette a tiszteletes.

Itt nyugszik Báthory István kincstárnokának fia

Itt lelt végső megnyugvást a kor egyik leghatalmasabb ura, Sígér Mátyás, akinek apja, János, Báthory István fejedelem kincstárnoka volt. A temetőre egyébként furcsa elhelyezés jellemző, máshol ugyanis kör alakban temetkeztek a templom köré, betartva a Kelet-Nyugat irányt, itt viszont fejjel a templom felé helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Az építményen most is látható, hogy bekerült a kulturális és örökségvédelmi minisztérium által támogatott projektbe, de amint megtudtuk, a 238.000 lejes nyertes pályázatból éppen csak hogy valamit újítottak, a pénz ugyanis – mint oly sokszor – „elfogyott”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Rendőrautót filmeztek le, amint dupla záróvonalon fordult meg Marosvásárhelyen – videóval

Videóra vették a Maros megyei rendőrség egyik szolgálati autóját, amint Marosvásárhelyen a dupla záróvonalat átlépve fordul meg. Az intézmény képviselői szerint a rendőrök egy bántalmazási esetről kaptak értesítést, és a helyszínre siettek.

Rendőrautót filmeztek le, amint dupla záróvonalon fordult meg Marosvásárhelyen – videóval
2026. május 17., vasárnap

Meghalt egy ember, miután tíz méter mély kútba zuhant

Egy kútba esett ember mentéséhez riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat vasárnapra kora reggel Nagyernyére. Az áldozatot kiemelték a mélyből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.

Meghalt egy ember, miután tíz méter mély kútba zuhant
2026. május 16., szombat

Százezer eurós lopás ügyében nyomoznak Maros és Hargita megyében

Hatósági felügyelet alá helyeztek öt férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél tonna, katalizátorokból származó kerámia monolitot loptak el. A csaknem 100 ezer euró értékű zsákmányt a rendőrök visszaszerezték.

Százezer eurós lopás ügyében nyomoznak Maros és Hargita megyében
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Autóalkatrészeket lopott két marosszentkirályi férfi

Autóalkatrészek lopásával gyanúsítanak két Maros megyei férfit. A nyomozás eredményeként őrizetbe vette őket a rendőrség.

Autóalkatrészeket lopott két marosszentkirályi férfi
2026. május 15., péntek

Vonat gázolt halálra egy férfit Maros megyében

Életét vesztette egy marosvásárhelyi férfi, akit személyvonat ütött el péntek reggel Nyárádtő közelében.

Vonat gázolt halálra egy férfit Maros megyében
2026. május 14., csütörtök

Tizenhárom millió euróból „zöldül ki” a volt telefonpalota

Átfogó épületfelújításra kapott pénzt a marosvásárhelyi orvosi egyetem, tizenhárom millió euróból fogja felújítani az egykori telefonpalotát.

Tizenhárom millió euróból „zöldül ki” a volt telefonpalota
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Via Transilvanica: apró faluban avatták fel az első szállásmodult

Felavatták az első szállásmodult a Via Transilvanica útvonalán. A 6–8 vendég befogadására alkalmas menedékhelyet a Segesvár melletti, mindössze 24 lakosú Sárpatakon helyezték el.

Via Transilvanica: apró faluban avatták fel az első szállásmodult
2026. május 14., csütörtök

Visszatérhetnek a döntésre, de marad a szigor Marosvásárhelyen

Nem enyhít a marosvásárhelyi városháza a szerencsejáték-termek korlátozásán, noha az üzemeltetők ügyvédet fogadtak és a határozat visszavonását követelik. Közben a Mobex környékén élők még szigorúbb szabályozást szeretnének, és a térkép módosítását kérik.

Visszatérhetnek a döntésre, de marad a szigor Marosvásárhelyen
2026. május 13., szerda

Nagy lángokkal ég egy nyaraló Szászrégen közelében

Kigyulladt egy faház a Szászrégentől nem messze található Felsőidecsen. A tűzoltók szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a lángok továbbterjednek.

Nagy lángokkal ég egy nyaraló Szászrégen közelében
Hirdetés