
Miközben az új tanügyi törvény bevezetése arra készteti az udvarhelyszéki vidéki (főleg falusi) iskolákat, hogy ádáz harcot vívjanak a túlélésért (önállóság, jogi státus megtartása) vagy nehogy lakat kerüljön az intézményre, addig a homoródszentpáli, felújítás alatt álló iskola épülete még mindig zárva van. Immár több mint két éve.
2010. április 07., 16:422010. április 07., 16:42
2010. május 05., 12:392010. május 05., 12:39
A ügy nem mai, de aktualitásából mit sem veszített. A homoródszentpáli iskola továbbra sem tud diákokat fogadni. 2007 decemberében leomlott az épület nyolcad része, ezt követően kezdődtek a felújítási munkálatok: megerősítették az épületet, újraépítették a lépcsőházat, felhúzták a kazánházat, kicserélték a tetőzetet, de még mindig akad tennivaló, hisz az emeleten a plafon le van bontva, a parketta fel van szedve, villany nincs. A munkát végző Macops Kft. egy ideig hitelbe is dolgozott, aztán tavaly félbeszakította a munkát. Az év elején a panelkerítések utolsó darabját is elvitték. „Múlt tavasz óta egy szeget sem ütöttek az épületbe – panaszkodik Forrai Tibor matematikatanár, aki öt évig volt az iskola igazgatója. Az omlás óta 3 milliárdot (300.000 új lejt) utaltak ki célirányosan javításokra, és még mindig nincs kész. Továbbra is az unitárius egyház által használatra ingyen átadott épületekben tanítunk, nehéz körülmények közt. Ideiglenes megoldásnak indult, már rég ki kellett volna költöznünk, de azt mondták, maradjunk, így is csak a villanyszámlát kell fizetnünk.\"
Bővebben az Udvarhelyi Híradó csütörtöki, április 8-i számában!
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!