Jóllehet károkkal járt, nem okozott különösebb gondot a szeptember 17-én elkezdődött holland virágstop az udvarhelyszéki virágkereskedőknek: a szerdai szállítmány csütörtökön éjszaka érkezett, addig a tartalékból sikerült fedezni a rendeléseket. Kiderült, Székelyudvarhely és a térség virágboltjai 90 százalékban holland áruval várják a vásárlókat, hisz a helyi termék drágább, mint az import. A udvarhelyszéki termelők nem érezték a virágválság hatását, forgalmuk a két nap alatt sem nőtt.
2011. szeptember 26., 18:112011. szeptember 26., 18:11
Szeptember 17-én és 18-án a nagyszalontai, valamint borsi határátkelőnél minden Hollandiából érkező, virágot szállító teherautót feltartóztattak a hatóságok, a járművek rakományát a helyszínre kiszálló pénzügyőrség, a mezőgazdasági igazgatóság, az állat-egészségügyi igazgatóság és a fogyasztóvédelem közösen vizsgálta át. A szakemberek baktériumfertőzésre gyanakodtak, azonban a 37 biológiai minta megvizsgálása után kiderült: semmilyen fertőzésnek vagy baktériumnak nincs nyoma, 17 minta felülvizsgálata pedig továbbra is folyik. Az akció során összesen 12, többek közt Székelyudvarhelyre is tartó teherautót állítottak meg a hatóságok, hármat pedig visszafordítottak.
Heti rendszerességgel kapunk importárut Hollandiából, a legutolsó szállítmány viszont közel 48 órát késett – mondta el portálunk kérésére Pál Melinda, egy udvarhelyi viráglerakat igazgatója. A vágott és cserepes virágokat szállító jármű a hét végére ugyan megérkezett, a növények egy része viszont ez idő alatt tönkrement. Nagyon világosan közölte velünk a holland termelő, hogy két lehetőségünk van: vagy visszafordul az autó, vagy a károkat nem térítik meg. A kisebb rosszat választottuk – tudtuk meg Pál Melindától. Körülbelül 25 cserepes növény ment tönkre a két nap veszteglés során, főként azért, mert az egyazon járművel szállított vágott virágok tárolásához szükséges alacsony hőmérsékletben megfagytak. A virágkereskedés munkatársa azt is elárulta, a román határhoz kiszálló hatóságok indokolatlanul nagy mintát, 5–6 darab növényt vettek el. A cég 90 százalékban Hollandiából importált növényeket forgalmaz, kisebb mennyiségben szállítanak még Magyarországról és Törökországból. Meglehetősen nagy volt a pánik a viszonteladók körében, sokuknak esküvői rendeléseknek kellett eleget tenniük – tette hozzá Pál Melinda.
A teljes cikket elolvashatja az Udvarhelyi Híradó keddi, szeptember 27-ei lapszámában
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.
A védelmi minisztériumot szombaton arról értesítették, hogy drónmaradványokat találtak a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében. Ez már a második drón, amelyet az éjszakai orosz támadást követően Románia területén lezuhant.
szóljon hozzá!