A szélrózsa majd’ minden irányából érkeztek a virágvasárnapi ünneplők a pálpataki, fenyők övezte fatemplomhoz. Az ifjúság világnapját is méltóképpen ünnepelték: passiót és liturgikus éneket tanultak az alkalomra az ifjak, a gyermekek pedig vagy ministráltak a szentmisén, vagy szüleik ölében örvendeztek a barkaszentelésnek.
2018. március 26., 11:162018. március 26., 11:16
2018. március 26., 11:162018. március 26., 11:16
Fotó: Barabás Ákos
A szélrózsa majd’ minden irányából érkeztek a virágvasárnapi ünneplők a pálpataki, fenyők övezte fatemplomhoz. Az ifjúság világnapját is méltóképpen ünnepelték: passiót és liturgikus éneket tanultak az alkalomra az ifjak, a gyermekek pedig vagy ministráltak a szentmisén, vagy szüleik ölében örvendeztek a barkaszentelésnek.
2018. március 26., 11:162018. március 26., 11:16
Fotó: Barabás Ákos
A húsvéti szent három nap előtti utolsó közösségi ünnepen, Urunk szenvedésének vasárnapján az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor kezdetét veszi a húsvéti misztérium beteljesedése.
– mondta onnan érkezve Bordi János szentszéki tanácsos, az egyházközség plébánosa.
Időközben jövögettek a templom elé a családok, az idősebbeket autóval hozták a távolabbi házaktól, a közel lakók gyalogszerrel érkeztek, és mindenki kezében volt barkacsokor. Megdicsértük, hogy milyen szép aprók a helyi nevén cekó „szemei”, de egy bácsi megjegyezte: a hideg tönkretette. Azt csak később értelmezte számunkra egy, a hidegebb tanyarész, a Reglő szélén lakó néni, hogy a késői fagyok és zúzmara miatt nem tudott kibarkázni a fűzfaág – áganként egy-két barkaszem termett csupán.
Egy-egy madárhang is beletrillázott. A feltámadt szellő porhavat szitált a barkaágakra, hópamacsokat hullatott a fenyőágakról az alattuk állókra, lesepert egy-egy darabot a templomtető vaskos fehér takarójából, és a déli meleg sugarak megcsurrantották az ereszt.
Fotó: Barabás Ákos
A nap liturgikus színébe, pirosba öltözött plébános emlékeztetett az ünnepre: lélekben éljük át az Úr misztériumát, üdvösségszerző, kegyelemközvetítő diadalmas jeruzsálemi bevonulását.
Az ágak megáldása után az ünneplők a Jézust követő nép példájára vonultak az istenházába, a jelképes Jeruzsálembe. Majd elhangzott Jézus szenvedéstörténete, az énekelt passió.
– hallottuk a szentbeszédben. Nagyhéten az egyház újra átéli a megváltás eseményeit: virágvasárnap örvendezünk, nagycsütörtökön meghatódunk a szeretettől, nagypénteken átéljük a halál szomorúságát, majd nagyszombaton a bűn rabságából a lélek szabadságába való emelkedés részesei leszünk. Az ünnepelt eseményeknek a szívre kell hatniuk – tanácsolta a plébános.
Fotó: Barabás Ákos
Barkasors
A megáldott barkaágakból jut a lakások ünnepváró asztalára, az elhunytak hantjára és az istállóba is. Égzengéskor, amikor „forr az idő”, két-három barkaszemet rádobnak a kályha tüzére. Úgy mondták a régi öregek, hogy torokfájásra is használ – hallottuk az idősebb jelenlévőktől.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!