Hivatalosan is elnézést kértek az RFV-től

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elnézést kért az RFV távhőszolgáltatótól a marosvásárhelyi Energomur távhőszolgáltató alkalmazottainak többségét tömörítő Energosin szakszervezet vezetősége, mivel korábbi nyilatkozataikkal gyanúba keverték a magyarországi befektetőt.

Gáspár Botond

2011. január 21., 17:492011. január 21., 17:49

2011. január 23., 12:432011. január 23., 12:43

A Virgil Gurghian elnök és Ioan Costea tanácsadó által aláírt és szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben helyesbítenek: január 4-én tett kijelentéseikben nem azt állították, hogy az RFV illegálisan tulajdonítja el a távhőszolgáltatáshoz szükséges bizonyos berendezéseket, hanem kizárólag tisztázni szerették volna a javak jogi helyzetét, hiszen szakszervezeti vezetőkként felelősséget éreznek az Energomur alkalmazottaiért.

Utóbb az Energomur rendelkezésükre bocsátotta az összes okiratot, amelyből kiderült, hogy nem történt törvénysértés az RFV részéről, a közleményben pedig rámutattak, hogy „egyetlen percig” sem állt szándékukban befeketíteni az RFV-t.

Mint arról korábban beszámoltunk – és már akkor tudni lehetett, hogy csupán az Energomur kétségbeesett alkalmazottainak a félreértéséről van szó –, a szakszervezet vezetősége a gazdasági rendőrséghez fordult jogorvoslatért. A helyzet viszonylag egyszerű: az RFV Mureş Energy Rt. október 26-án koncessziós szerződést kötött az önkormányzattal, hogy haszonbérbe vesz 15 kazánházat, természetesen az itt található berendezéssel. Ezenkívül az RFV 270 000 euró értékben megvásárolt bizonyos javakat az Energomurtól, többnyire munkaeszközöket – ezeket az RFV saját raktárába szállítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása

Megszavazta a Maros Megyei Tanács, hogy a marosvásárhelyi repülőtér 9,9 millió lejes kölcsönt kapjon a napelempark megvalósítására. A tanácsülésen az is elhangzott, hogy a kifutópálya meghosszabbítása jelen számítások szerint 136,5 millió lejbe kerülne.

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen

A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház jelenleg az egyetlen romániai állami intézmény, amelyben a daganatos betegek genetikai vizsgálat alapján ingyenesen személyre szabott, célzott kezeléshez juthatnak.

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen

Harminckilenc helyszínen 164 programmal várják az érdeklődőket Marosvásárhelyen, szombaton a Múzeumok éjszakáján.

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt

Százötven kulturális, szabadidős és sportesemény marad jelentős támogatás nélkül, miután a Maros Megyei Tanács a számvevőszék javaslatára visszavonta a pályázat nélkül odaítélt összegeket. Van, aki tízezer lejt, más ennek többszörösét kapta volna.

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen

Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen
2026. május 20., szerda

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos

Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos
2026. május 19., kedd

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2026. május 19., kedd

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek

Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek
2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
Hirdetés