
Fotó: Henning János
A Kovászna megyei tanács soros havi ülésének napirendi pontjai között szerepelt a nagyajtai híd felújítása, a Székely Nemzeti Múzeum terjeszkedéséhez szükséges ingatlanok megvásárlása, valamint a nagyborosnyói választások támogatása is.
2010. november 25., 16:492010. november 25., 16:49
2010. november 25., 17:342010. november 25., 17:34
Mint ismeretes, a 131-es számú megyei út Kovászna és Brassó megyét köti össze, a Nagyajta környékén található hidat azonban biztonsági okokból hosszú ideje lezárták. A tilalom dacára több helybéli, saját épségét kockáztatva, napi rendszerességgel a rövidebb és veszélyesebb megoldást választja az Olt átkelésére – áll a megyei tanács közleményében. Mindez azonban hamarosan megváltozhat, ugyanis Kovászna megye tanácsa csütörtöki ülésén elfogadta a híd felújítását célzó műszaki és gazdasági mutatókat. A tervek szerint a híd 12 hónap alatt készülne el, a munkálatok értéke pedig 2 841 430 euróra tehető.
Ugyanakkor a soros ülés napirendi pontjai között szerepelt a Székely Nemzeti Múzeum terjeszkedéséhez szükséges ingatlanok megvásárlása is: az intézményt a Kós Károly utca 4. szám alatt található telekkel, irodaépülettel, raktárral és műhellyel bővítenék. Tamás Sándor arról is beszámolt, hogy az ingatlan árát sikerült jelentősen lealkudni: a kezdeti több mint félmillió eurós összeg helyett a megyei önkormányzat megközelítőleg 370 000 eurót fizetne. Az ülés keretében Kovászna megye tanácsa 30 000 lejes, célirányos támogatást szavazott meg Nagyborosnyónak – ebből az összegből fedezik a november 28-ára kitűzött polgármester-választás költségeit.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!