Hirdetés
Hirdetés

Hidakat szélesítenek, aszfaltot terítettek le Szentegyházán

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Két utcában már leterítették az első réteg aszfaltot Szentegyháza nagyfalusi részén, ahol egyebek mellett a hidak szélesítése, a kapubejárók kialakítása is folyamatban van. A közművezetékeket korábban már sikerült földbe helyezni.

Fülöp-Székely Botond

2024. július 26., 16:482024. július 26., 16:48

Közel 18 millió lejt nyert a szentegyházi önkormányzat az Anghel Saligny programban, amiből a Hargita, Fenyő, Ady Endre, Bethlen Gábor, Dózsa György és Turista utcákat modernizálhatják.

A közbeszerzési eljárást követően 2022-ben el is kezdődhettek a munkálatok, amelyekkel mostanra látványosan haladtak az Andezit, a Viaduct és az Ing Service építkezési vállalatok.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Miért kellett leállni a munkával?

Tavaly nyáron le kellett állítani a korszerűsítést, hiszen a városvezetés fontosnak tartotta, hogy

az utcafelújítást megelőzően bővítsék az ivóvíz- és szennyvízhálózatot, valamint modernizálni kellett a gázhálózatot is.

Ezek lényeges munkák, hiszen a megvalósításukat követően kevesebb eséllyel kell majd feltörni az új aszfaltot, például egy meghibásodás esetén. Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester a Székelyhonnak kifejtette, mostanra befejeződött a vezetékek földbehelyezése, igaz azonban az is, hogy a gázhálózat modernizálása miatt némileg tolódott az utcafelújítás. Ettől függetlenül még mindig az ütemterv szerint haladnak.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A folyamatban lévő építkezésről

Mostanra sikerült leteríteni az alapréteg aszfaltot a Turista és a Bethlen Gábor utcákban, ugyanakkor

várhatóan két hét múlva elkezdődik az út burkolása az Ady Endre és a Hargita utcákban is

– magyarázta az elöljáró. Folyamatban van a térkövezett járdák megépítése, a kapubejárók kialakítása, valamint az aknák szintre emelése. A projekt öt híd korszerűsítését foglalja magában, amelyeket szélesíteni kell. Korábban a szűk átkelők némileg akadályozták a közlekedést, hiszen az autósok elsőbbséget kellett adjanak egymásnak, amikor áthaladtak rajtuk. Az ilyen jellegű problémák megszűnnek, sőt

az új hidakon járda is lesz.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Az átkelők szélesítése egyébként már folyamatban van. A Fenyő utcában még útalapozási munkálatok zajlanak, valószínű, hogy ott fognak a legkésőbb aszfaltozni. A Dózsa György utcában viszont szinte teljesen befejeződött a beruházás kivitelezése.

Hirdetés

„Mostanra kezdett látványosabbá válni a haladás.

Idézet
A lakók is kezdenek megnyugodni, hiszen látható már a munkálat vége. Egyébként meglehetősen türelmesek voltak a lakók az utóbbi időszakban, ami vélhetően a jó kommunikációnak is betudható”

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: az utcafelújítási munkálatokat ez év végéig be szeretnék fejezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Ezekkel az eszközökkel ott is kommunikálhatnak a tűzoltók, ahol nincs térerő

Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.

Ezekkel az eszközökkel ott is kommunikálhatnak a tűzoltók, ahol nincs térerő
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Harminckét jelölt jutott tovább az igazgatói versenyvizsgán, Kovászna megye vezeti a listát

Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.

Harminckét jelölt jutott tovább az igazgatói versenyvizsgán, Kovászna megye vezeti a listát
2026. október 15., csütörtök

Román tulajdonba került a főként Erdélyben működő benzinkúthálózat

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.

Román tulajdonba került a főként Erdélyben működő benzinkúthálózat
2026. október 15., csütörtök

Szervezett túra Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.

Szervezett túra Istenszékére
Szervezett túra Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Szervezett túra Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese

Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.

Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese
Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese
2026. október 15., csütörtök

Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese

2026. október 15., csütörtök

Több mint 1900 csomag cigarettát foglaltak le Hargita megyében

Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.

Több mint 1900 csomag cigarettát foglaltak le Hargita megyében
2026. október 15., csütörtök

Két hajóincidens után szigorúbb biztonsági intézkedéseket sürget Románia

Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.

Két hajóincidens után szigorúbb biztonsági intézkedéseket sürget Románia
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek 5 milliárd lejes bérhátralékait

A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.

Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek 5 milliárd lejes bérhátralékait
2026. október 15., csütörtök

Kezdődik pénteken az agrártámogatások előlegének folyósítása

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.

Kezdődik pénteken az agrártámogatások előlegének folyósítása
2026. október 15., csütörtök

Egészségügyieket oktattak arra, hogy mindig, de krízishelyzetekben a szavaknak különös súlya van

Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.

Egészségügyieket oktattak arra, hogy mindig, de krízishelyzetekben a szavaknak különös súlya van
Hirdetés