Híd épül a szegény betegek és az orvosok között

•  Fotó: Caritas

Fotó: Caritas

A november 14-én Erdély templomaiban elindult Szent Erzsébet-gyűjtés bevételét a Gyulafehérvári Caritas egy betegközvetítő szolgáltatás elindítására fordítja. Célja a hídépítés a szegény, beteg emberek és olyan szakorvosok között, akik ingyen vizsgálnák meg a rászorulókat.

Hajnal Csilla (R)

2010. december 20., 13:502010. december 20., 13:50

2010. december 20., 15:482010. december 20., 15:48

A természeti katasztrófákat követően már három alkalommal is szervezett templomi gyűjtést a Gyulafehérvári Caritas, ennek ellenére a szervezet új szolgáltatásának elindítására szervezett Szent Erzsébet-gyűjtésnél sem lankadt az adakozó kedv. Az adományok révén eddig 166 061,40 lej gyűlt össze az új szolgáltatás elindítására.

Először a feltételeket teremtik meg

„Az adományoknak köszönhetően januártól elkezdhetjük az új szolgáltatás kiépítését, amelynek az alapköltségei közel egy évig biztosítva lesznek az adományozók jóvoltából. A betegközvetítő szolgáltatásnak köszönhetően esélyt adhatunk a gyógyuláshoz azoknak az embereknek is, akik saját erejükből nem kaphatnak megfelelő orvosi ellátást. Első lépésként megteremtjük a szolgáltatás működésének a feltételeit: megkeressük a szolgáltatás lehetséges partnereit (szakorvosokat, klinikákat, szállító cégeket), kidolgozunk egy esetkezelő szoftvert, ingyenesen hívható zöld számot biztosítunk az érdeklődők számára, valamint felkészítjük azokat a munkatársainkat, akik majd nyilvántartásba veszik a betegek adatait” – nyilatkozta a szervezet közleményében Péter György, a Caritas otthoni gondozásának a vezetője.

Továbbra is fogadják az adományokat

A tervek szerint kezdetben Marosvásárhely, Kolozsvár, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Szászrégen és Segesvár szakorvosaival és klinikáival igyekeznek partnerségi kapcsolatot kialakítani. Ugyanakkor külföldi szakorvosok együttműködésére is számítanak, akik segítségével különböző szűrőkampányokat szerveznek majd Erdély több településén.

Adományokat továbbra is fogadnak a helyi Caritas-képviseleteken vagy a Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtő bankszámláján. (Számlaszám: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia. Számlatulajdonos: Caritas Alba Iulia, Adóazonosítószám: 4562770)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek

Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
2026. május 17., vasárnap

Rendőrautót filmeztek le, amint dupla záróvonalon fordult meg Marosvásárhelyen – videóval

Videóra vették a Maros megyei rendőrség egyik szolgálati autóját, amint Marosvásárhelyen a dupla záróvonalat átlépve fordul meg. Az intézmény képviselői szerint a rendőrök egy bántalmazási esetről kaptak értesítést, és a helyszínre siettek.

Rendőrautót filmeztek le, amint dupla záróvonalon fordult meg Marosvásárhelyen – videóval
2026. május 17., vasárnap

Meghalt egy ember, miután tíz méter mély kútba zuhant

Egy kútba esett ember mentéséhez riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat vasárnapra kora reggel Nagyernyére. Az áldozatot kiemelték a mélyből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.

Meghalt egy ember, miután tíz méter mély kútba zuhant
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Százezer eurós lopás ügyében nyomoznak Maros és Hargita megyében

Hatósági felügyelet alá helyeztek öt férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél tonna, katalizátorokból származó kerámia monolitot loptak el. A csaknem 100 ezer euró értékű zsákmányt a rendőrök visszaszerezték.

Százezer eurós lopás ügyében nyomoznak Maros és Hargita megyében
2026. május 15., péntek

Autóalkatrészeket lopott két marosszentkirályi férfi

Autóalkatrészek lopásával gyanúsítanak két Maros megyei férfit. A nyomozás eredményeként őrizetbe vette őket a rendőrség.

Autóalkatrészeket lopott két marosszentkirályi férfi
2026. május 15., péntek

Vonat gázolt halálra egy férfit Maros megyében

Életét vesztette egy marosvásárhelyi férfi, akit személyvonat ütött el péntek reggel Nyárádtő közelében.

Vonat gázolt halálra egy férfit Maros megyében
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Tizenhárom millió euróból „zöldül ki” a volt telefonpalota

Átfogó épületfelújításra kapott pénzt a marosvásárhelyi orvosi egyetem, tizenhárom millió euróból fogja felújítani az egykori telefonpalotát.

Tizenhárom millió euróból „zöldül ki” a volt telefonpalota
2026. május 14., csütörtök

Via Transilvanica: apró faluban avatták fel az első szállásmodult

Felavatták az első szállásmodult a Via Transilvanica útvonalán. A 6–8 vendég befogadására alkalmas menedékhelyet a Segesvár melletti, mindössze 24 lakosú Sárpatakon helyezték el.

Via Transilvanica: apró faluban avatták fel az első szállásmodult
2026. május 14., csütörtök

Visszatérhetnek a döntésre, de marad a szigor Marosvásárhelyen

Nem enyhít a marosvásárhelyi városháza a szerencsejáték-termek korlátozásán, noha az üzemeltetők ügyvédet fogadtak és a határozat visszavonását követelik. Közben a Mobex környékén élők még szigorúbb szabályozást szeretnének, és a térkép módosítását kérik.

Visszatérhetnek a döntésre, de marad a szigor Marosvásárhelyen
Hirdetés