
Fotó: Antalfi József
A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) egy magyar nyelvű ismertető kézikönyvet adott ki a romániai adótörvényekről és azok értelmezéséről, címe: Adók és illetékek. A könnyebb tájékozódást elősegítve készítették a román Adótörvénykönyv alapján, mivel rendkívül kevés érthető könyv látott napvilágot magyar nyelven e témában. Szerzői Szilágyi István főkönyvelő és Ilyés György, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal Adók és Illetékek Osztályának nyugalmazott vezetője.
2010. december 10., 14:362010. december 10., 14:36
2010. december 10., 17:322010. december 10., 17:32
Birtalan József, az SZMVSZ elnöke elmondta, hogy az Adók és illetékek kiadványuk egy támpontot ad a vállalkozóknak, hogy ebben a bonyolult adórendszerben könnyebben tudjanak elboldogulni. A hiánypótló könyv összefoglalja magyarul azokat a szakkifejezéseket, amelyeket nem igazán birtokolnak a magyar ajkú vállalkozók sem.
Szilágyi István főkönyvelő (aki az adók és illetékek részt is megírta) ismertette, a magyar szaknyelv ezen a téren annyira hiányos, hogy amennyiben teljesen a helyes magyar szakkifejezéseket használta volna a megíráshoz, senki sem értené. „Úgy próbáltam megírni, hogy legyen gyakorlatorientált. Kisebb témák vannak a könyvben, a vállalkozó rögtön megérti, amennyiben érintett is egy kicsit. Bírósági esetekkel is példálóztam, véleményem szerint összességében eléggé gyakorlatias. Úgy próbáltam elkészíteni, hogy ez a száraz, de fontos téma azonnal érthető legyen bárki számára. Van a könyvben öt vicces idézet, ezzel próbáltam érzékeltetni, hogy az adó nem egy olyan szörnyűség, melybe csak a szakemberek nyerhetnek bepillantást” – fogalmazott.
Sebestyén Kinga, az SZMVSZ ügyvezetője kifejtette, hogy nehezen találtak szakembereket e hasznos kiskönyv megírásához. „A honlapunk is megújult, interaktívabb lett. Amennyiben új dolgok jelennek meg a könyv témájára vonatkozóan, azokat mindig közöljük, ahogy az Udvarhelyi Híradóban is a hónap minden első hetén közölt gazdasági hírekben.”
A szervezet december 10-ére időzítette az évvégi rendezvényét is, melyen egy konferencia keretében előadásokat tartottak a vállalati tervezésről, marketingről, továbbá az évvégi kiértékelésről. Birtalan hangsúlyozta, hogy remélhetőleg jobb lesz a jövő év a vállalkozóknak, melyhez továbbra is szeretnének szaktudást nyújtani. A szervezet kapcsán elmondta, hogy ez volt az első teljes év, mialatt végig működtek. „Megtartottuk rendezvényeinket, állandóan követtük a kitűzött vonalat: próbáltunk megfelelni a vállalkozók igényeinek, valamint szaktanácsadást nyújtani. Ezt az utat folytatjuk jövőben is” – tette hozzá. A könyv kiadásában az Európai Néppárt, Winkler Gyula, Európai Parlamenti Képviselő és Hargita Megye Tanácsa segített.
A kézikönyv megvásárolható az SZMVSZ irodájában, a Kossuth Lajos utca 43. szám alatt, valamint érdeklődni lehet a 0748/384593-as telefonszámon.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!