
Egyre többek építkeznek a Rétyi tó közelében, más megyeiek is szívesen vesznek itt telkeket. Nem árt jobban odafigyelni az itt tárolt anyagi javak védelmére
Fotó: Tinca Teddy
Több hétvégi ház-tulajdonost is megkárosítottak egyelőre ismeretlen elkövetők a Rétyi víkendtelepen.
2023. szeptember 05., 13:282023. szeptember 05., 13:28
Az elkövetők még múlt szombaton léptek akcióba: a hétvégi házakból, konténer típusú melléképületekből elektronikai cikkeket, elektromos szerszámokat, élelmiszert és egyebeket lovasítottak meg. A környéken egyébként egyes telkek, házak még körül sincsenek kerítve, szabadon hozzáférhető volt a javak egy része. A nyomozás még tart, a rendőrség egyelőre nem akadt az elkövetők nyomára, illetve nem szolgálhatnak további információkkal az ügyben.
Rétyiek a rétyiektől nem lopnak – állította határozottan egyik hétvégi ház tulajdonosa – aki más megyei elkövetőket sejt a lopások mögött.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!