Hétvégére megérkezik a várva várt eső

Hétvégén megcsordul az ég – állítják a meteorológusok, akik arra számítanak, folyó hét végén befejeződik az a hetek óta tartó szárazság, amilyenhez hasonló őszt 1961 óta nem tapasztaltak Marosvásárhelyen.

Szász Cs. Emese

2011. október 05., 13:272011. október 05., 13:27

2011. október 05., 14:092011. október 05., 14:09

Napközben még igazi kellemes nyári hőmérsékletnek örvendezhetünk október elején is, az éjszakákon és a reggeleken azonban már érződik, hogy ősz van, hiszen alig 5 fokot mérnek a hőmérők hajnalonként.

A különleges őszi időjárásnak, a száraz meleg nappaloknak azonban nem mindenki örül, gondot okoz a vízhiány a mezőgazdaságban, falvakon kutak száradtak ki, a meleg gyorsítja a napraforgó, a kukorica és az alma beérését, muszáj betakarítani a termést, késlelteti viszont az őszi talajelőkészítést, vetést, sőt, rontja a már földbe került magvak kikelési esélyét is.

30 liter helyett 2,8 liter esett


A Marosvásárhelyi Meteorológiai Központ vezetőjétől, Makkai Gergelytől megtudtuk, az augusztusban elkezdődött és most is tartó szárazságért egy magas légnyomású légtömeg a felelős, amely rendhagyó módon rátelepedett Európa keleti részére, és így nem engedi beáramlani az Atlanti-óceán felől érkező nedves légtömegeket. „Egy átlagos szeptemberben 25–30 liter esőre számítunk négyzetméterenként, ehhez képest idén 2,8 liter esett. Szinte még a port sem szárította fel. Ez az afrikai eredetű száraz légtömeg kimondottan az utóbbi években tapasztalható éghajlatváltozásnak köszönhető” – magyarázza a meteorológus, majd hozzáteszi, úgy tűnik, e hét végén mégis lesz némi csapadék is. Szelesebb, csapadékosabb és mindenképpen hidegebb időjárásra számíthatunk szombat–vasárnap, de az esőzés nem tart majd sokáig, jövő héten ismét szárazabb időjárással kell számolni.

Esős októbert ígérnek, de...

A Középtávú Időjárás-jelentés Európai Központja (KIEK)a napokban bejelentette, hogy az év utolsó három hónapjában átlagos hőmérsékletekre és átlagos csapadékmennyiségre számíthatunk. Októberre sok esőt jósolnak mindenütt, de a hónapban szokásos határokon belül – áll a jelentésben. Makkai Gergely azonban elmondta, a KIEK sajnos szeptemberben is „melléfogott”. Akkor az átlagosnál esősebb szeptembert ígértek, és mégis igazi aszályt kaptunk. „Sajnos ez az éghajlatváltozás bezavar a meteorológusok munkájába, azok a modellek, amelyeket évekig sikeresen használtunk az előrejelzésekben, ma már nem felelnek meg. Sok mindent újra felül kell írjunk a meteorológiában” – tette hozzá a szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Fűrészáru-szárító gyúlt ki Szászrégenben

Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.

Fűrészáru-szárító gyúlt ki Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Ragasztócsapdával fogták be az énekesmadarakat, amiket pénzzé akartak tenni

Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.

Ragasztócsapdával fogták be az énekesmadarakat, amiket pénzzé akartak tenni
2025. november 14., péntek

Hetven köbméter fát koboztak el a rendőrök Székelykeresztúron

Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.

Hetven köbméter fát koboztak el a rendőrök Székelykeresztúron
2025. november 14., péntek

Vasárnap tartják a rezidensvizsgát Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.

Vasárnap tartják a rezidensvizsgát Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
2025. november 14., péntek

Rontotta inflációs előrejelzését a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.

Rontotta inflációs előrejelzését a jegybank
2025. november 14., péntek

Ködös, csípős reggelre ébredtek Csíkszeredában

Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.

Ködös, csípős reggelre ébredtek Csíkszeredában
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Meghalt egy 2 éves kislány egy fővárosi fogászati klinikán

A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.

Meghalt egy 2 éves kislány egy fővárosi fogászati klinikán
2025. november 14., péntek

Bolojan: továbbra sincs egyezség a bírók és ügyészek különnyugdíjáról

Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.

Bolojan: továbbra sincs egyezség a bírók és ügyészek különnyugdíjáról
2025. november 14., péntek

Tízszázalékos bércsökkentés is jöhet a központi közigazgatásban

A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.

Tízszázalékos bércsökkentés is jöhet a központi közigazgatásban
Hirdetés