Lesz mit ellenőrizni az elkövetkező harminc napban. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Íme összefoglalva, hogy milyen korlátozásokra számíthatunk hétfőtől. Románia kormánya péntek délután elfogadta az erre vonatkozó határozatot, miután az Országos Vészhelyzeti Bizottságnál meghozták a szakmai és „a tudományos érveken kívül más szempontokat is figyelembe vevő” döntéseket.
2021. október 22., 19:272021. október 22., 19:27
2021. október 22., 20:172021. október 22., 20:17
Betiltják harminc napra a magánrendezvények (esküvők, keresztelők), konferenciák és workshopok szervezését, az üzletek pedig 5 órától 21 óráig tarthatnak nyitva – közölte Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár pénteken, miután a kormány elfogadta a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott újabb intézkedésekről szóló határozatot. Az Agerpres hírügynökség foglalta össze a péntek délutáni kormányhatározatba foglalt szigorításokat.
Az országos katasztrófavédelem vezetője rámutatott, este tíz órától kijárási tilalom lép érvénybe az ország egész területén. A beoltott, illetve a betegségen átesett személyekre nem vonatkozik a korlátozás. Az országos vészhelyzeti bizottság korábban közölt határozata értelmében a következő esetekben engedélyezett még a lakhely elhagyása este tíz után:
munkavégzés céljából (munkahelyi igazolással);
halaszthatatlan egészségügyi, orvosi ellátás, gyógyszerbeszerzés érdekében, gyermekek, idősek, betegek, fogyatékkal élők ellátása, elkísérése, családtag elhalálozása esetén, egyéni felelősségvállalási nyilatkozattal;
átutazók vagy olyan utasok esetében, akik repülő-, autóbusz- vagy vonatjeggyel igazolni tudják, hogy utazásuk egybeesett a tilalom időszakával.
Arafat elmondta, a hétfőtől érvényes új rendelkezések szerint
Leszögezte, a plázákban működő élelmiszerboltokba, gyógyszertárakba is csak zöldigazolvánnyal lehet bemenni, mert a pláza bejáratánál kérik az igazolványt.
– magyarázta a belügyminisztériumi államtitkár. Hozzátette,
Az államtitkár azt is elmondta, hétfőtől mindenhol kötelező lesz a védőmaszk viselése, és az új szabály minden korábbi kivételt felülír, azt is például, amely lehetővé tette, hogy azokban az irodákban, amelyekben legtöbb öt beoltott személy dolgozik, nem kell maszkot viselni.
A hamis vagy más személy nevére szóló Covid-igazolvány használata bűncselekménynek minősül, és bűnvádi eljárás indítását vonja maga után – nyomatékosította a belügyi államtitkár. Hangsúlyozta továbbá, hogy
Tilos koncerteket, szabadtéri előadásokat tartani, a színházakban és mozikban a nézőtér befogadóképességének 30 százalékát lehet elfoglalni, és kizárólag zöldigazolvánnyal rendelkező (beoltott, a betegségből kigyógyult vagy tesztelt) személyek számára engedélyezett a belépés.
A szállodák csak zöldigazolvánnyal rendelkező, beoltott vagy a Covid-19-en átesett személyeket fogadhatnak, a negatív teszt nem elég ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse a szállásadó helyek szolgáltatásait. Az újságírók azt kérdezték Arafattól, mit tanácsol azoknak, akik üdülni terveznek a Szent András-napi, illetve december elsejei szabadnapokon.
„A szállásadó egységekben fel kell mutatni a zöldigazolványt, a hotelekben is. Nem a tesztet. Tehát legyen világos:
– szögezte le a katasztrófavédelem vezetője. Azt is elmondta, ezt a korlátozást más országok is alkalmazzák, ő maga például Szlovénia fővárosában, Ljubljanában tapasztalta meg, amikor a szállodába lépésekor azonnal kérték a zöldigazolványt. „Nem vagyunk egyedül azzal, hogy jelenleg ezt a szabályt alkalmazzuk” – tette hozzá Arafat.
A vallási tevékenységeket nem tiltják be, de biztosítani kell a résztvevőnkénti kétnégyzetméteres felületet, és kötelező lesz a védőmaszk viselése. A kormányülés után megkérdezték az újságírók a belügyi államtitkártól,
Erre reagálva a katasztrófavédelem vezetője elmondta, az új korlátozásokról rendelkező határozatban leszögezték, hogy biztosítani kell a személyenkénti kétnégyzetméteres felületet, és kötelező a védőmaszk viselése. „Ezt a döntést hozta a CNSU.
– magyarázta Arafat.
A kormány felhatalmazta ugyanakkor az oktatási minisztériumot, hogy a teljes iskolai rendszerre érvényes 14 napos vakációt rendeljen el. Raed Arafat azt is elmondta, hogy a kéthetes szünet az iskola utáni tevékenységekre (afterschool) is érvényes, a bölcsődék viszont nyitva maradnak.
Zöldigazolvánnyal vagy teszttel a közintézményekbe
Az oltottságot vagy a betegségből való felgyógyulást tanúsító zöldigazolvánnyal, esetleg negatív teszteredménnyel lesz engedélyezett a közintézményekbe való belépés a látogatók számára hétfőtől; az alkalmazottakra is ugyanezek a szabályok lesznek érvényesek, erről azonban csak a parlament rendelkezhet, törvénymódosítással – szögezte le pénteken Raed Arafat.
A belügyi államtitkár elmondta, a jövő hét elejétől érvénybe lépő új szabályok értelmében csak a beoltott, a Covid-19-ből felgyógyult vagy negatív koronavírusteszttel rendelkező személyek léphetnek be a közintézményekbe látogatóként. Ugyanez érvényes azokra az irodaházakban működő magáncégekre is, amelyekben több mint 50 személy dolgozik. Ahhoz, hogy ez a szabály nemcsak a látogatókra, hanem az alkalmazottakra is érvényes legyen, törvénymódosításra van szükség, ami a parlament feladata – szögezte le.
Megkérdezték tőle, miként fizethetik ki adóikat és illetékeiket az emberek, ha zöldigazolványhoz kötik a polgármesteri hivatalokba és más állami intézményekbe való belépést. Arafat azt mondta, a halasztható teendőket el kell napolni, hiszen a szabály – egyelőre – a következő 30 napra érvényes, a sürgős ügyek rendezésére pedig az egyes intézményeknek kell megoldást találniuk. Az államtitkár nyomatékosította, hogy antigén- vagy PCR-teszt negatív eredményét is elfogadják a látogatóktól ilyen esetekben.
Raed Arafat arról is beszélt, hogy minden állami intézménynek és magánvállalatnak lehetőség szerint úgy kell megszerveznie a munkát, hogy az alkalmazottak fele távmunkában dolgozzon. Ha erre nincs mód, több váltással vagy csúsztatott munkarenddel kell folytatni a tevékenységet.
Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.
Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.
A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.
Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.
Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.
4 hozzászólás