
Fotó: Pixabay.com
Először szervez egészségügyi szakemberek számára szakmai előadás-sorozatot a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház. Az előadásokra a városnapon kerül sor.
2023. december 02., 10:132023. december 02., 10:13
2023. december 02., 10:142023. december 02., 10:14
A kórház munkaközösségében fogalmazódott meg a gondolat, hogy ahogy az orvosok egész évben rendszeresen szakmai képzéseken vesznek részt, úgy
Az első két napon, hétfőn és kedden zárt körű rendezvények lesznek munkatársak (főasszisztensek és adminisztrációs személyzet) számára.
Amint Fülöp Enikő, a kórház menedzsere elmondta, ezekre láthatóan nagy igény volt, mert nagyon hamar sokan jelentkeztek, beteltek a helyek.
Szerdán, december 6-án nyílt napot tartanak az egészségügyi intézményben, erre pedig külső szakorvosokat, és a környék háziorvosait várják, hívják. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, hiszen a helyek száma korlátozott. Ugyanakkor fontos tudni, hogy az esemény nem kreditpontos.
A regisztrációs űrlap, és az előadások programja elérhető a kórház Facebook-oldalán, de elküldték a környékbeli háziorvosoknak is.
Amint Fülöp Enikő rámutatott: az előadás-sorozat célja az ismeret átadása mellett az is, hogy ezzel is szorosabbra vonják a szakmai kapcsolatot a kórház és a külső egészségügyi szakemberek között.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
szóljon hozzá!