
Képünk illusztráció
Fotó: Bagi József
Gyergyószék minden katolikus templomában megtartják vasárnap a hagyományos Szent Erzsébet napi gyűjtést. Idén a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására fordítják az összegyűlt adományokat – hangzott el a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2021. november 11., 20:142021. november 11., 20:14
Tavaly a magukra maradt idősek ellátására fordították a Szent Erzsébet-gyűjtés során összegyűlt 186 051 lejt a Caritas munkatársai. Idén a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására kérik az adakozást. Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója elmondta, a Szent Erzsébet-ünnepre készülés egy folyamattá szélesedett: az „Egymillió csillag” adománygyűjtő akcióval kezdődik és a cél az, hogy minden jóakaratú embert érzékenyítsenek a nehezebb sorsban élők iránt.
A november 14-i szentmiséken történő gyűjtés mellett idén is lehetőség lesz az online adományozásra.
Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.
Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
A téli ünnepi időszakra időzített pirotechnikai ellenőrzőakció részeként a rendőrség eddig közel 53 tonna pirotechnikai cikket foglalt le, 540 büntetőeljárást kezdeményezett és 606 személy ellen indított nyomozást.
2025 meghatározó év Románia és az erdélyi magyar közösség számára: új politikai helyzet alakult ki, miközben Európát háború és gazdasági bizonytalanság terheli. Magyarországon választások közelegnek – a belpolitikai viták Erdélyben is érzékelhetők.
Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára. Ez a Tordai-hasadék.
szóljon hozzá!