
Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két átfogó, közlekedésrendészeti és közrendvédelmi, illetve állat-egészségügyi ellenőrzést bonyolítottak le Kászonaltízen csütörtökön és pénteken az illetékes hatóságok.
2018. április 30., 13:302018. április 30., 13:30
Az akciót a Hargita megyei rendőrök a helyi polgármesteri hivatal, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság, illetve a megyei fajtanemesítési és szaporodásbiológiai hivatal munkatársaival együttműködve végezték – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Mint mondta, az ellenőrzések során tizenöt kihágást azonosítottak, amelyekért
Ebből nyolc eset a társadalmi együttélési szabályokkal, a közrend megsértésével, illetve öt az állampolgárok lakhelyével és személyazonosságával volt kapcsolatos. Két bírságot a közúti forgalomban azonosított kihágásokért róttak ki. Az akció során továbbá
Összesen 106 személyt igazoltattak, 65 lovat vizsgáltak meg, 17 állatot azonosítóval láttak el, illetve 38 mintavételt is elvégeztek – összegezte az akció eredményeit a szóvivő.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
1 hozzászólás