A Hargita Megyei Nyugdíjpénztárnál már igényelhetők az őszi turnusra a gyógykezelési jegyek. A korábbi évekhez képest idén, a nyári főszezonban nem mehetnek gyógyüdülésre a nyugdíjasok. A Hargita megyének kiutalt helyek száma az első félévben kevesebb volt, mint a korábbi év hasonló időszakában, a túljelentkezés nagyjából háromszoros volt.
2010. június 17., 17:422010. június 17., 17:42
2010. július 06., 16:072010. július 06., 16:07
Fotó: Internet
Tavaly a júliusi–augusztusi időszakban volt a legtöbb gyógyüdülési széria, összesen öt, idén viszont már egy sincs ebben a periódusban. Vélhetően költségmegtakarítási okokból döntött úgy a kormány, hogy a főszezonra nem biztosít jegyeket – mondja Kelemen Gabriella, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár szakfelügyelője. Ugyanakkor azt is elmondta, az első félévre kiutalt gyógykezelési jegyekre körülbelül két és fél–háromszoros túljelentkezés volt megyeszinten.
Legközelebb már csak az őszi hónapokra kérhetnek gyógykezelési jegyet a nyugdíjasok. A kéréseket már fogadjuk a szeptember–november közti időszakra – tájékoztatott a szakfelügyelő.
Mint ismeretes, idéntől változott a gyógykezelési jegyekre benyújtott igénylések elbírálása is, már nem a kérések iktatási sorrendje, hanem egy pontrendszer alapján dől el, ki részesülhet kezelési jegyben.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!