
Van, ahol idén ki sem nyit a strand
Fotó: Farkas Orsolya
Háromszéken is tombol a hőhullám, a forró napokon természetesen sokan vágynak hűsölni. A felfrissülésre azonban kevés helyen kínálkozik lehetőség: míg egy strand bezárt, mások drágultak, a gyógyfürdők pedig jócskán hagynak kívánnivalót maguk után. Cikkünkben az idei nyáron elérhető szabadtéri fürdőzési lehetőségeket szemrevételeztük.
2024. június 28., 11:232024. június 28., 11:23
Körképünk során csakhamar kiderült: Háromszéken is keresheti az ember az újdonságokat, csak éppen találni nem fog. A kézdiszékieknek továbbra is Bálványosfürdő gyógyvizei állnak rendelkezésükre, a sepsiszékiek a megyeközpont városi strandjára, a merészebbek a sepsibesenyői tóhoz látogathatnak megmártózni, Rétyen azonban legfennebb csak sütkérezni lehet. A sokak által vágyott, sepsikőröspataki bányatóban való fürdőzésre úgy tűnik, várni kell még egy jó ideig. Az erdővidéki Barót városában a strand kérdésében továbbra sincs haladás, hűsölni már csak az uzonkafürdői, jobb napokat is látott gyógyfürdőben lehet, ezzel szemben a „holland” strand idén biztosan nem nyit már ki.
Felső-Háromszéken mostanra sem változott a kínálat. Fortyogófürdő, amely egykor még a környékbeliek gyógyközpontja volt, magánkézbe kerülése után sem nyerte vissza régi fényét, medencéi üresen állnak. A városban viszont történtek előrelépések az elmúlt időszakban, a kézdivásárhelyi uszoda építése ugyanis hosszú évek munkája után végre lendületet vett. Mivel azonban a létesítmény vélhetően csak 2026-ra fog elkészülni,
A nemrégiben felújított Csiszár-fürdőn június 16-án kezdődött a szezon, a hideg fürdőket, a meleg vizes dézsákat, szaunákat, mofettákat a tavalyinál 10 lejjel drágábban, 30 lejes napijegy megvásárlásával lehet használni naponta 9 és 19 óra között.
A Csiszár-fürdőn meleg vízű dézsákat és szaunákat is igénybe vehetnek a vendégek
Fotó: Csiszár fürdő Facebook-oldala
Nyolc fürdőmedencével, hét ivókúrára alkalmas forrással várják a vendégeket. A Csiszár-fürdőhöz az üdülőtelepről induló gyalogösvényen lehet eljutni 15–20 perc sétával.
A sepsiszentgyörgyi városi strand késve, június 21-én nyílt meg. A létesítmény olimpiai méretű úszómedencével, egy élménymedencével, csúszdákkal, gyermek- és tanulómedencével szolgál a vendégeknek, mindezt
A korábbinál magasabb árakat a lakosság is szívre vette, véleményüknek a közösségi médiában is hangot adtak, de ehhez hozzá kell tennünk: kiskorúaknak, 60 év fölöttieknek, fogyatékkal élőknek, nagycsaládos kártyával rendelkezőknek és a helyi lakosoknak járó Sepsi Carddal kedvezményes belépést tesznek lehetővé a működtetők, továbbá bérletvásárlásra is van lehetőség.
Kovászna megye egyetlen „igazi” strandja a sepsiszentgyörgyi
Fotó: Antal Árpád/Facebook
Sepsiszéknél maradva megemlíthetjük a Besenyői-tavat is, amelybe
Az üzemeltető magáncég a felnőttektől 10, a fiataloktól 5 lejt kér el a tóban való fürdőzésért, de több pénzért cserébe lehet parkolni, sátorozni és halászni is.
A Besenyői-tóban elvileg nem szabadna úszni, de sokan így is bemerészkednek
Fotó: Tuchiluș Alex
A Rétyi-tó ezzel szemben mára már használhatatlan: a községházán való érdekléskor kiderült, a tó már kiszáradóban van. Nem csoda, ugyanis alig-alig táplálta azt a patak, és már évekkel ezelőtt elszaporodtak benne a hínárok is. A tavat körülölelő idilli környezet hiába maradt meg tehát, Rétyen többé nem lehet úszni.
Csaknem tíz évvel ezelőtt megkezdődött a harc a bányató tulajdonviszonyának ügyében, amely Sepsikőröspatak és Árkos község határán helyezkedik el. A Háromszék napilap 2018-ban megírt cikke szerint az egykori szénfejtőt elindító ploiești-i vállalat kétséges tulajdonjoga, továbbá a gazdasági minisztérium hozzáállása sem segített előrébb vinni az ügyet, patthelyzet alakult ki. Ha sikerülne rendezni a jogvitát, a 250 hektáros terület 80–20 százalékban kerülne a két község tulajdonába, Sepsikőröspatak javára. Kisgyörgy Sándor, a település polgármestere kérdésünre elmondta:
A bányavállalat ellen csődeljárás indult, felszámolóbiztos kezébe került, az önkormányzatok most azért harcolnak, hogy ne kerüljön idegen kézbe a terület. „Reméljük, hogy idővel előrébb tudunk lépni. A végsőkig kitartunk mellette” – szögezte le Kisgyörgy Sándor. Ha egyszer véget ér a huzavona, i
és vízi sportlehetőségeket teremtenének.
Idén sincs lehetőség Barót strandján fürdőzni, a medence üresen áll, hosszú évek óta. Benedek-Huszár János szerint jelenleg a megkezdett beruházások élveznek prioritást (új szennyvízhálózat Baróton, Bodoson és Bibarcalván, a kórház udvarának rendezése és még sok más), a pénzügyi keret most erre elegendő. A fedett uszoda, amelynek létrejötte szintén évek óta kérdéses, az Országos Beruházási Társaság (CNI) támogatásával kellett volna létrejöjjön, de a társaság tavaly májusban leállította az országos programot.
Ugyanakkor a régen még sokak által látogatott bibarcfalvi fürdő állapota sem javult, ebben a tekintetben sem történik idén előrelépés.
ezzel szemben tizenhét elindított pályázatra koncentrálnak jelenleg Baróton, a pénzkeretet a lehető leghasznosabb célra fordítják az elöljáró szerint.
Uzonkafürdő maradt tehát csak az erdővidékieknek, ám itt is egyetlen, kétes állapotban lévő hideg vizes gyógyfürdőben lehet megmártózni. Régen meleg fürdőt is létesítettek, ez azóta tönkrement, ma csak a nyomát látni.
Néha feljavítják, de így is csak árnyéka önmagának az uzonkai hideg fürdő
Fotó: Farkas Orsolya
Bocskor László, az üdülőtelep karbantartásáért felelős nagybaconi közbirtokosság elnöke elmondta: valójában öt közbirtokosság kezében van Uzonka, a fürdőről viszont nem mondtak le, jelenleg
A település azonban egy másik, messze-földön elhíresült strandot is kínált a kirándulóknak, de tavaly augusztusban bezárt, idén pedig már ki sem nyitott.
A kétezres évek elejétől Uzonkafürdőt nemcsak hagyományos gyógyvizei, hanem az újdonságai miatt is kedvelték a turisták. A „holland” strandként emlegetett, Camping the Valley névre keresztelt tábort valóban holland származású házaspár hozta létre 2004-ben, de a vállalkozás többször is a csőd szélére jutott, legutóbb 2023-ban, amikor
Mircea Buhlea Călin 2015 óta társtulajdonos feleségével együtt – elmondása szerint – az összes ráfordítható pénzt elköltötték, de ez alkalommal nem sikerül megmenteni,
Tavaly még telt ház volt, a megye minden részéről érkeztek fürdőzők, de a külföldiek körében is elterjedt a híre, Belgiumból, Németországból, Lengyelországból és Hollandiából is érkeztek táborozók.
A „holland” strand sokak kedvence volt
Fotó: Mircea Călin archívuma
A minőségi, holland szűrőrendszerrel ellátott medencében sok gyermek az úszótáborok során tanult meg úszni, a társtulajdonosok, akik sporttanárok voltak korábban, ebben is segítették az oda látogatókat. Emelett igénybe vették a medencét olyanok is, akik csak egy délutánra látogattak el a strandra, mert a tulajdonosok erre is nyújtottak lehetőséget.
Cikkünk nem tartalmazza a szállodák, panziók kínálta lehetőségeket, de számos egység biztosít fürdőzési lehetőséget a vendégeinek. A gyógyvizes wellnessközpontok esetében Kovászna és Bálványos jár élen, de Hatolykán is működik kezelőközpont. Ugyanakkor az Erdővidékre látogató szálló vendégek többek között Középajtán és Olaszteleken is megmártózhatnak, Sepsiszéken például Maksán és Kilyénben is van erre lehetőség.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
szóljon hozzá!