Háromszéken is kezdetét vette az oltási kampány

•  Fotó: Nagy D. László

Fotó: Nagy D. László

Szerdán kezdetét vette Háromszéken is az A/H1N1 vírus okozta új tipusu influenza elleni védőoltások szétosztása és beadása. A fővárosi Cantacuzino Immunológiai Intézet által küldött 7500 adag Cantgrip nevű oltóanyag hétfőn érkezett meg.

2009. december 02., 15:362009. december 02., 15:36

•  Fotó: Nagy D. László Galéria

Fotó: Nagy D. László

A teljes vakcinamennyiségből 5950 a megyei közegészségügyi igazgatósághoz érkezett, míg a fennmaradó rész a belügy- illetve a védelmi minisztériumhoz tartozó intézményekhez. Ez utóbbiak azért kapták külön – tudtuk meg Deme Judit doktornőtől, a Kovászna Megye Közegészségügyi Igazgatóságának (DSP) vezetőjétől – mivel saját egészségügyi rendszerrel rendelkeznek. Ennek megfelelően a tulajdonképpeni oltási eljárást ezen belül oldják meg.

Ami a lakosságnak szánt közel hatezer adagot illeti, ezt elsősorban a háziorvosokhoz juttatják el, de a többi egészségügyi intézet is kap belőle. Mint ismeretes az oltást nem kötelező beadatni, mindenki maga dönti el, hogy él vagy sem ezzel a lehetőséggel.  Mivel a készítménnyel a 16-18 év közötti serdülőkorú fiatalok, illetve a nagykorúak/felnőttek olthatók be, így az előbbiek esetében a szülők döntik el, hogy beoltatják vagy sem gyermeküket. A 16 évnél fiatalabb gyermekek számára egyelőre nem létezik oltás, ezt januárra ígéri a szaktárca. A hatásokat illetőn Deme igazgatónő rámutatott: mint minden vakcina, ez is legyengített vírusokat tartalmaz és elvileg semmilyen mellékhatása nem lehet, illetve közvetlen megbetegedéstől sem kell tartania annak akit beoltanak.

A procedúrát követően a beoltott személy szervezete megközelítőleg két-három héten belül reagál, védettséget biztosítva. Érdeklődésünkre, miszerint a most kapott oltóanyagból elsősorban kik részesülnek az igazgatónő elmondta: elsőként a leginkább veszélyezett személyek, azaz az egészségügyben dolgozók esnek át vakcinázáson, őket követik a 16-18 év közötti fiatalok, illetve a megmaradt adagokból a felnőttek egy részét is beoltják. A szaktárca közlése szerint az oltási „kampány” első szakaszának határideje december 15. Amennyiben ezt sikerül tartani érkezik a következő Háromszéknek szánt adag. Az intézményvezető szerint a beérkezett adag elegendő az első körben megjelöltek számára, és már szerdán elkezdték azokat eljuttatni a kórházakba, háziorvosi rendelőkbe illetve azon körorvosi járóbeteg rendelőkbe, amelyek hatáskörébe tanintézetek tartoznak.

Halálesetek, megbetegedések

•  Fotó: Nagy D. László Galéria

Fotó: Nagy D. László

Kovászna megyében egyelőre nincs halálos áldozata az új influenzának, és a hétfőig jelzett három eset közül egyikük már kikerült a kezelési és a hét napos megfigyelési időszakból, így nem tekinthető frissen fertőzöttnek – mondta el kérdésünkre Deme Judit. A megyében egyébként eddig hivatalosan öt esetről tudnak, de ebből mindössze kettőt tartanak nyilván frissen fertőzöttként. Ami az általános állapotukat illeti mindegyikük esetében ez kielégítő, stabil. A DSP igazgatója szerint Kovászna megyében egyelőre nem „tarol” különösebben az új influenza, Háromszék valamelyest szerencsésnek mondhatja magát. Ugyanakkor értesülése szerint mind a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi, mind a többi kórház fertőző betegségek osztálya megfelelően el van látva gyógyszerekkel a betegség kezelésére.


Ami az elhalálozás lehetőségét illeti az intézményvezető rámutatott: mint más hasonló jellegű betegségeknél a legtöbb esetben komplikációk miatt történhet meg – amint ez az eddig világszinten jelzett esetek mintegy nyolcvan százalékánál kiderült – azaz az influenza mellett a szervezet valamely más betegség is megtámadja és utóbbit már nem képes kivédeni. Veszélyfaktort jelent többek között a túlsúlyosság is, amely nyomán több járulékos betegség is jelentkezhet, így például a magas vérnyomás, szívelégtelenség, cukorbetegség vagy esetleg májproblémák. Nem mellékes ugyanakkor, ha a tájékoztatás ellenére a betegség szimptómáit tapasztaló személy mikor jelentkezik orvosnál, hiszen amennyiben ezt későn teszi meg, sok esetben az orvos sem segíthet. Emellett igencsak lényeges a táplálkozás milyensége, a személyes higiénia betartása, ezek ugyanis jelentősen befolyásolják az immunrendszer állapotát. Deme ugyanakkor úgy értékelte, hogy az új típusú influenza által okozott halálesetek jelentősen elmaradnak a más járványok, így például a szezonális influenza által okozott elhalálozások mögött, de utóbbiak nincsenek különösebben nyilvánosság elé tárva.


Az egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint szerdán 3427-re növekedett az új influenzával megfertőzöttek száma országos szinten, és ötre emelkedett az elhalálozások száma. A szaktárca ugyanakkor közleményben jelezte, hogy a Romániában fertőző vírus egyelőre nem mutat mutációkat.

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés