Vita a jogi képviselet körül a megyei közgyűlésben

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Külső jogi segítséget igényel Kovászna Megye Tanácsa az önkormányzat nagyobb értékű perei esetében. A vonatkozó döntést nem sikerült zökkenőmentesen meghozni.

Nagy D. István

2013. január 31., 20:542013. január 31., 20:54

Többek között egy ügyvédi irodával történő társulásról is döntöttek a megyei közgyűlés tagjai csütörtökön. Tamás Sándor, a testület elnöke a vonatkozó határozattervezet indoklásakor rámutatott, hogy az önkormányzatnak több olyan pere is van, többek között adott minisztériumoknak, amelyek tárgya több millió lej. Figyelembe véve, hogy nagy a tétje ezeknek az általában feljebbviteli fázisban lévő pereknek, ésszerűnek tűnt, ha tapasztalt szakemberekre bízzák a képviseletet.

A Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt frakciójának képviselői megkérdőjelezték, hogy a megyei közgyűlésnek szüksége lenne erre a társulásra olyan körülmények között, hogy rendelkezik saját jogi apparátussal. Tamás Sándor, valamint Sabin Călinic USL-s tanácstag újból csak a tapasztaltabb szakemberek érvvel jöttek. Mindketten hangsúlyozták, hogy a tanács szakapparátusában dolgozó jogászok megfelelő szakemberek, de ők inkább a közigazgatás terén rendelkeznek tapasztalattal, kevésbé a gazdasági tárgyú perekben. Az ellenzők erre azt hozták szóba, hogy az ügyvédi iroda, amely társul az önkormányzattal, csak abban az esetben igényelhesse a per „értékének” tíz százalékát tiszteletdíj formájában, ha sikerül megnyernie a pert. A határozatot végül ebben a formában fogadta el a testület.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés