
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Szombaton kerül sor az Aquarius – a borvíz ünnepe rendezvényre a tavaly kalákával felújított csernátoni Malom feredőnél.
2013. június 28., 18:432013. június 28., 18:43
2013. június 28., 18:512013. június 28., 18:51
A hetedik alkalommal szervezett rendezvény korhatár nélkül mindenkinek szól. Az Aquarius-szal a borvízforrások, népi feredők megismerésére, használatára és megőrzésére szeretnék felhívni a székelyföldi lakosság, valamint a turisták figyelmét a szervezők.
Idén sem maradnak el a vetélkedők, így kiválasztják a Tündérek borát (a nem palackozott borvizek megmérettetése települések számára) és a nap során az is kiderül, hogy melyik a Legjobb palacsintasütő borvíz.
Egyéb programok a nap folyamán:
– Kisgyörgy Zoltán Háromszéki borvizes könyv című könyvének bemutatója
– kulturális és szórakoztató programok (néptánc, népzene, papírszínház és puhakönyves mese gyerekeknek, Bor(k)víz, azaz térképes játék vállalkozó kedvű fiataloknak és felnőtteknek)
Sepsiszentgyörgyről, a színház elől a helyszínre szombaton 10 órakor autóbusz indul (visszaindulás Csernátonból, 17 órakor). Benevezni a versenyekre, információt kérni a következő elérhetőségeken lehet: e-mail: turism@kvmt.ro; tel: 0367-403990, 0746-110766, fax: 0367-403990
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!