Veszteséges önkormányzati cégek

Veszteséggel számolnak a 2016-os évet illetően a várhatóan júniusban megnyitható szépmezői iprai park, valamint a szabadidős létesítmények működtetésére létrehozott önkormányzati vállalkozások Sepsiszentgyörgyön.

Bencze Melinda

2016. április 07., 18:542016. április 07., 18:54

2016. április 07., 18:562016. április 07., 18:56

A szépmezői ipari parkot júniusig várhatóan sikerül megnyitni, addig a működtetésére létrehozott önkormányzati cégnek, a Sepsi Ipar Kft.-nek el kell kezdenie a marketingtevékenységet, kampányok szervezését, a cégek, vállalkozások odavonzását – mondta Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy megbízott polgármestere.

Hozzátette, piackutatásra és reklámokra mintegy 307 ezer lejt szánnak, míg az ipari park idei bevételeit 86 ezer lejre becsülik. Sztakics Éva kifejtette, az elkövetkező években várhatóan nyereséges lesz a létesítmény.

Tittesz Zoltán, a Multi Trans közszállítási vállalkozás vezetője elmondta, hogy a cég 2015-ös évi megvalósításaira alapozták a 2016-os költségvetési tervezetet. A fizetések esetében számításba vették a minimálbér növekedését, és bruttó ötezer lejes nyereséget vetítenek elő a vállalkozás esetében az év végére. „Idén vásárolnánk egy új személygépjárművet, ugyanis hiába van két autónk, ezek teljesen leamortizálódtak, nagyon akadoznak a kiszállások, illetve a javítások is” – tette hozzá.

Több alkalommal is jelezték a sepsiszentgyörgyiek, hogy a járatok esetében útvonal-módosításokra lenne szükség. A közszállítási vállalat igazgatója elmondta, ez csak abban az esetben kivitelezhető, amennyiben az önkormányzat új autóbuszokat vásárol. Ha ez megtörténik, a város szélein lévő bevásárlóközpontokat, illetve a Sugásfürdő irányába vezető Forrás utcát is be tudnák venni a járatok által érintett megállópontokba – magyarázta a Multi Trans Rt. vezetője.

A közszállítási vállalat bevételeinek hatvan százalékát a városi önkormányzat fedezi. Tittesz kifejtette, a város hozzájárulása évről évre emelkedni fog, mivel a díjmentes utazásra jogosult nyugdíjasok száma is egyre növekszik. Jelenleg azoknak jár ez a kedvezmény, akik az országos minimálbérnél kisebb nyugdíjat kapnak, ám a minimálbért gyorsabban emelik, mint a nyugdíjakat – mutatott rá a közszállítási vállalat vezetője.

A városi önkormányzat közelmúltban indított cége, a szabadidős létesítmények – így az uszoda, a strand, a sugásfürdői sípályák és a Vadász utcai sportcsarnok – működtetésére létrehozott Sepsi Rekreatív Rt. rendelkezik a legnagyobb veszteséggel az elmúlt évet tekintve. Godra Árpád, a vállalkozás vezetője a 2014-es év üzemeltetési adatai alapján a költségek szinten tartását, valamint 20 százalékos növekedést tervezve is 1,225 millió lejre teszi a 2016-ban várható költségvetési hiányt. Az önkormányzat 1,4 millió lejjel támogatja idén a vállalkozást, hogy a megyeszékhelyen és annak közigazgatási területein működő sportlétesítmények működhessenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés