Változtatásokkal készülnek a Székely Vágtára

Számos változtatással és újdonsággal várják a lovassportok kedvelőit a Székely Vágta szervezői július 9-10. között az Órisápince-tetőre. Sztakics Éva és Demeter János keddi sajtótájékoztatójukon beszéltek az eseményről, amelynek fő meghívottja a Csík Zenekar lesz.

Bencze Melinda

2016. május 24., 18:172016. május 24., 18:17

2016. május 24., 20:372016. május 24., 20:37

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, az idei Székely Vágta költségvetése nőtt, a megyei, illetve városi önkormányzat 50 ezer lejjel növelte a támogatást, így 350-350 ezer lejjel járulnak hozzá az esemény megszervezéséhez. Ugyanakkor egy magyarországi támogató 1 millió forinttal, míg a Bethlen Gábor Alap Zrt. újabb 1 millió forinttal támogatja a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát.

A benevezési díjat is 200 lejjel növelik, így településenként 1200 lejt kell befizetniük a futamon indított lovasuk után, ugyanakkor a megmérettetésen rajthoz álló versenyzők számára 300 lejes, szállítási támogatást biztosítanak – jelentette be az alpolgármester. A lovasok jelentkezési határideje június 24-e. Hozzátette: ebben az évben is szerveznek Góbé Futamot, a vágtán kívül tehát erre a megmérettetésre is, vagy akár mindkettőre benevezhetnek a székelyföldi települések. Mint ismeretes, a Székely Vágtán változatlanul csak azok indulhatnak, akik teljes egészében igazodnak a budapesti Nemzeti Vágta követelményrendszeréhez, ám a Góbé Futam az ismeretlen eredetű lovak versenyeztetésére ad lehetőséget. Az elmúlt évhez képest nem az első két díjazott, hanem a három dobogós, valamint Sepsiszentgyörgy lovasa vehet részt a Nemzeti Vágtán.

Az eddigi években Dan Manolăchescu képviselte Romániát a Nemzeti Vágta keretén belül szervezett nemzetközi szintű megmérettetésen, ám idén előfutamot szerveznének a Székely Vágta hétvégéjén – magyarázta Sztakics Éva. Mint fogalmazott, ez nem benevezés útján, hanem meghívásos alapon fog működni, 4-6 lovasra számítanak, őket a Román Lovasszövetség jelöli ki. A hatodik alkalommal megszervezendő Székely Vágta színpadán pénteken helyi zenekarok, míg szombaton a magyarországi Csík Zenekar ad koncertet.

Pályázatot hirdetett ugyanakkor a Vadon Egyesület 2016. éves Székely Vágtára szóló lovas- és kulturális kísérőprogramok társfinanszírozására, ezt engedéllyel rendelkező természetes személyek és törvényes keretek között létrejött jogi személyek számára. Lovassport, illetve hagyományőrzés tárgykörökben lehet pályázni, az űrlapot a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal 21-es irodájában és a Vadon Egyesület székhelyén igényelhetik az érdeklődők, továbbá letölthető a Székely Vágta hivatalos honlapján is.

Demeter János, a Székely Vágtát szervező Vadon Egyesület elnöke kifejtette, már aláírták azt a szerződést, amellyel a Nemzeti Vágta még két évre meghosszabbította a székelyföldi futamok megszervezésének a jogát. Hozzátette, igen komoly követelményrendszernek kell megfelelni a lovas megmérettetés szervezéséhez, ugyanakkor az Óriáspince-tetőn kialakított helyszínen pályabiztonsági szempontból még szükség van a fejlesztésre. Demeter János elmondta, ez azért fontos, mert a galopphoz elengedhetetlen a megfelelő minőségű pálya, hogy elkerüljék az egyes komolyabb baleseteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés