Jelentős vadkárok Háromszéken

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Közel tíz hektárnyi mezőgazdasági területben tettek kárt idén a vaddisznók Háromszéken. A szakemberek szerint a túlszaporodott állomány egyedei által okozott kár nem megtéríthető, hiszen ez az állatfaj nem védett. Kovászna megyében jelentős vadkárokat jeleztek a farkasok és a medvék miatt is. Utóbbiak esetében a gazdák kártérítést kaphatnak.

Szabó Enikő

2014. július 02., 17:212014. július 02., 17:21

A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által összesített adatok szerint idén kilenc medve által okozott kárt jegyeztek, a vadállatok szarvasmarhákat, juhokat és sertéseket is szétmarcangoltak.

A farkasok is komoly pusztítást vittek végbe a napokban Bereckben – tájékoztatott a község polgármestere. Dimény Zoltán elmondta, hogy egy martonosi gazda harminc juhát ölte meg egy 3-4 fős falka. A környezetvédelmi hivatalnál lejelentett károk azonban csupán két támadásról és öt juhról számolnak be.

A Kovászna Megyei Halász-Vadász Egyesület vezetője, László Béla portálunknak elmondta, úgy véli, hogy a gazdáknak nagyon sok feltételnek kell megfelelniük, hogy jogosultak lehessenek a kártérítésre, ez lehet az oka különbségeknek. Leszögezte, hogy a szervezetük gondnokságában lévő 100 ezer hektáros területen igyekeznek az erdőkbe űzni a vadállatokat, nagy hajtásokat rendeznek vadászkutyáikkal. A bejelentések miatt kilövéseket is szerveznek, de például a vadászetikett nem engedélyezi a bocsos medvék megölését – a vadászok szerint nem is ezek okoznak gondokat. A farkasokra vonatkozó kilövési kvóta csak szeptember elsejétől lép érvénybe. A vaddisznók esetében azonban már érvényesítették a kilövési jogaikat, hiszen már hatot terítettek le az évi megengedett 174 példányból. Az igazgató szerint az uzoni, szentiváni és a szépmezei mezőgazdasági területeken garázdálkodik most a legtöbb vaddisznó.

A hatósághoz érkezett kimutatások 31, vaddisznók által okozott kártevésről számolnak be. Ebben az esetben az eddigi veszteségek: mintegy hét hektár burgonyaföld, 2,6 hektár répa és közel egy hektár lucerna – tájékoztatott Gheorghe Neagu. A környezetvédelmi hivatal vezetője szerint Rétyen, Lisznyóban és Torján a legnagyobb a pusztítás. Úgy vélte, hogy ezek a vadak egy ideális élettérben élnek, utódaikat a repcemezőkben hozták a világra és nagyon nehéz elűzni onnan őket, és napról napra több pusztítást visznek véghez.

Hozzáfűzte: kártérítést a gazdák csak a medve, farkas, vadmacska és hiúz károkozásai miatt igényelhetnek. Mint ahogyan azt a berecki polgármester mondta, a vaddisznók pusztításaiért soha sem kaptak semmilyen fajta jóvátételt az államtól.

A kártérítés értéke 200 és 4500 lej között mozog, megállapításakor figyelembe veszik a haszonállat korát és piaci értékét is. Egy 4-5 éves elpusztított tehénért 4-5 ezer lejes kárpótlást állapíthatnak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés