Eleget tett a napokban a Brassói Táblabíróság kérésének Uzon község önkormányzata és eltávolította a polgármesteri hivatal homlokzatát eddig díszítő székely zászlót. A Sepsiszéki Székely Tanács demonstratív tiltakozásra szólít fel az ügyben.
2014. január 24., 20:082014. január 24., 20:08
2014. január 25., 09:232014. január 25., 09:23
Ráduly István, Uzon község polgármestere portálunk megkeresésére ugyan nem reagált, viszont az MTI-nek adott nyilatkozatában elismerte, hogy a lobogót valóban eltávolították a hivatal homlokzatáról. Az elöljáró szerint ezt azután tették, hogy kézhez kapták a Brassói Táblabíróságnak a zászló kitűzését törvénytelennek ítélő végzését. Szintén a távközlési irodának Ráduly továbbá elmondta, hogy Kovászna megye prefektusa, Dumitru Marinescu egy másik pert is indított időközben az önkormányzat ellen, mivel megvárták a táblabíróság ítéletének kézbesítését, és csak akkor tettek eleget a döntésbe foglaltaknak. A kormányhivatal vezetője ez utóbbi keresetben az országos minimálbér húsz százalékát kitevő késedelmi díj befizetését kéri. Tekintve, hogy a zászlóperben 2013 szeptember 18-án történt meg az ítélethirdetés – amely egyben jogerős is, hiszen nincs több feljebbviteli lehetőség – az összeg, amelyet az önkormányzat nyakába varrhat az ítélőszék, meghaladja a 15 ezer lejt is – fejtette ki a polgármester. Az elöljáró ugyanakkor azt reméli, hogy a tetemes összeget nem kell majd törleszteniük, hiszen a vonatkozó per okafogyottá vált azáltal, hogy a zászlót eltávolították.
Végül Ráduly arról is beszámolt, hogy pozitív hozadéka is volt a múlt év szeptemberében lezárult pernek, éspedig, hogy az ítélőszék kimondta: a magánszemélyek saját területükön szabadon használhatják a szimbólumot.
Pénteken látott napvilágot ugyanakkor a Sepsiszéki Nemzeti Tanács állásfoglalása, amelyben Gazda Zoltán elnök arra szólítja fel a község lakóit, hogy tiltakozásként minél több portára tűzzék ki a székely lobogót. Gazda megfogalmazása szerint egy zászló helyett százat kell kitűzni. A székely tanács vezetője ugyanakkor leszögezi, hogy székelység szimbóluma ellen indított újabb támadástól nem hátrálnak meg, sőt, újabb eszközökkel állnak ki az autonómia és a szabadság ügye mellett.
Gazda előrebocsátja, hogy amennyiben szükséges a kirótt (egyelőre csak kirovandó, ha az ítélőszék jóváhagyja a prefektus követelését -szerk. megj.) bírság kifizetése érdekében széleskörű adománygyűjtést kezdeménynek. Ráduly István polgármester hasonló álláspontot fogalmazott meg egyébként, kijelentve, hogy a faluban megannyi portán ki van tűzve a székely zászló, ezek ellensúlyozzák a hivatalról eltávolított lobogót – tájékoztat az MTI.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!