
Fotó: Bús Ildikó
Négyes alatti általánossal is be lehetett jutni Háromszéken a kilencedik osztályba. A középiskolába való iratkozás első szakasza lezárult.
2014. július 21., 16:132014. július 21., 16:13
Az elosztás idén is számítógépes rendszerben történt, az elosztásnál pedig az országosan egységes felmérőkön szerzett általánost és a négy év átlagát vették figyelembe. A gimnáziumokba a legmagasabb médiákkal jutottak be a diákok, a szakközépiskolába pedig ötös alatti jegyekkel is bekerültek a tanulók, de a helyek még így sem teltek be.
Sepsiszentgyörgyön a legerősebb kilencedik osztálynak a Székely Mikó Kollégium matematika-informatika-angol osztálya bizonyul, ugyanis itt a legutolsó bejutó jegye 9,21 volt – tájékoztatott a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A szakközépiskolák felé kevés volt az érdeklődés, holott minden sepsiszentgyörgyi iskola meghirdette a helyeket. A Berde Áron iskolában szeptembertől négy osztály indul magyar tagozaton, kettő szakközépiskolában, kettő pedig szakiskolai képzésben. A Kós Károly Szakiskolában a következő tanévben nem indul szakközépiskolai osztály, viszont három éves szakiskolába járhatnak a diákok. A tanintézményben 28 hellyel indulnak kőműves-faragó-vakoló, asztalos, konfekció- és készruhagyártás, valamint román tagozaton ács-állványozó osztályok. A hároméves képzés után a végzősök itt is 2-es szintű szakmunkási bizonylatot vehetnek át.
A Puskás Tivadar Szakközépiskolában összesen hat osztály indul, 28-28 hellyel. A két szakközépiskolai osztály egyikében számítógép-kezelői technikusnak lehet tanulni, a másikban számítógép-vezérlésű (CNC) gyártási technikusnak. Ugyanakkor szakiskolai osztályokban is lehet tanulni gép- és készülékműszerésznek, gépjárműszerelőnek, mezőgépésznek, aki viszont agroturisztikai szakember szeretne lenni, annak a román csoportba kellett iratkoznia. A szakközépiskolákba már ötös vagy annál kisebb osztályzattal is bekerültek a diákok, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolába négyes alatti átlaggal is bejutottak a tanulók.
Az iratkozás első szakaszában 961 diák került be a valamelyik tanintézmény kilencedik osztályába, sokan az általuk megjelölt helyre jutottak be, 36-an azonban nem a kiválasztott osztályba kerültek, így a következő elosztásnál jelölhetnek be új iskolát.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!