
Fotó: Veres Nándor
A sepsiszentgyörgyi városi önkormányzat munkatársai közleményben kérik fel azon személyeket, akik korábban leadták az ANL-lakások igényléséhez szükséges iratcsomót, hogy az abban szerepelt információkat aktualizálják. Mint írják, erre a a bérlakások elosztása érdekében van szükség, amely alkalmával figyelembe veszik a 2010-es helyi tanácshatározatba foglalt igénylési követelmények teljesítését is.
2014. május 26., 14:102014. május 26., 14:10
Hengán Hajnal, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal keretén belül működő Vagyonkezelési Igazgatóság vezetője megkeresésünkre elmondta, az igénylési követelmények megtalálhatók kifüggesztve az önkormányzat ajtajára. Hozzátette, azért van szükség az iratcsomó megújítására, hogy azt az illetékes önkormányzati bizottság elbírálja, majd ennek fényében az igénylő felkerüljön a várólistára.
Az igazgató azt is elmondta, ez nem a 2010-es programhoz hasonló nagyszabású elosztás, amikor megközelítőleg hetven lakásra lehetett pályázni – jelenleg ugyanis csak hat lakrész szerepel a listán.
„Időről-időre előfordul, hogy kiköltöznek, akár azért, mert meghaladják a 35 éves korhatárt, akár azért, mert öt év után elveszítik a kedvezményes havi bért. Az is előfordul, hogy a felhalmozott adósság miatt kiköltöztetik a bérlőket, helyüket pedig a várólistán szereplők vehetik át” – mondta Hengán.
Az igénylések megújításának határideje 2014. június 13. Azon személyek, akik ezt nem teszik meg, elvesztik az ANL-lakásra való jogosultságot.
További tájékoztatást a Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám alatt található Lakásgazdálkodási, Kapcsolattartási, Ellenőrző és Köztemető-fenntartási Irodában, valamint Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában (1918. December 1. utca 2. szám) nyújtanak.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!