
A legnagyobb összeget a Kőrösi Csoma Sándor Középiskola épületegyüttesének felújítására fordítják
Fotó: Kőrösi Csoma Sándor Középiskola/Facebook
Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.
2023. február 14., 18:232023. február 14., 18:23
Gyerő József polgármester arról számolt be, hogy a városháza épületének hőszigetelésére, vagyis energetikai hatékonyságának növelésére, beleértve a nemrég a nemrég visszavásárolt épületrészt is, 2 690 936 lej összegű támogatást nyertek,
A kivitelezési idő mindhárom beruházás esetében, a szerződéskötéstől számított 40 hónap. A beruházásokat teljes mértékben a minisztérium finanszírozza.
„A munka java csak ezután kezdődik. Tudjuk, hogy mindenik esetben hosszú és tekervényes az út, amit be kell járnunk a célig, de munkatársaimmal, helyi tanácsosokkal végezzük a dolgunkat, és bízunk benne, hogy az eredmények nem maradnak el” – fogalmazott az elöljáró.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!