Újabb megoldás a Szent Anna-tói út javítására

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Újra próbálkozik a háromszéki önkormányzat a Szent Anna-tó felé vezető út felújításával. Kovászna Megye Tanácsa szerdán rendkívüli ülésen elfogadta a határozatot, hogy a Kézdivásárhely – Bálványos – Sepsibükszád szakaszt átadja az Országos Útépítő Társaság vagyonkezelésébe.

Bíró Blanka

2012. október 10., 18:002012. október 10., 18:00

Tamás Sándor tanácselnök lapunknak elmondta, természetesen ezt még a kormány is el kell fogadja, de folyamatosan lobbiznak, hogy az országos turisztikai jelentőséggel bíró utat megjavíttassák. Ez a 35 kilométer hosszú megyei út van a legrosszabb állapotban Kovászna megyében, több helyen beomlott, holott csak ezen a vonalon közelíthető meg a Szent Anna-tó és Bálványosfürdő. Ez a törvényes lehetőség körvonalazódott a munkálatok finanszírozására, hiszen a felújítás hozzávetőleg 100 millió lejbe kerül, ez pedig meghaladja a háromszéki önkormányzat erőforrásait. Az elképzelés szerint az utat átadják az Országos Útépítő Társaságnak, vagyis országúttá minősítik, és így az országos hatóság korszerűsíti – mondta Tamás Sándor.

A tanácselnök emlékeztetett, hogy ez az út benne volt a tízezer kilométer megyei út felújítása programban, amely májusban az előző kormánnyal együtt megbukott. A 35 kilométeres 113-as megyei út és a hozzá tartozó 7 kilométeres Szent Anna-tói letérő korszerűsítésével már évek óta próbálkoznak a székelyföldi hatóságok. A háromszéki önkormányzat három évvel ezelőtt a Regionális Operatív Programnál is pályázott a beruházásra, azonban a projekt várólistára került, mert a Központi Fejlesztési Régióban erre a célra elkülönített pénz elfogyott. „Új megoldást kellett találnunk, tovább lobbizunk és reméljük, hogy már jövő tavasszal elkezdődik a munka” – mondta Tamás Sándor.

Hargita és Kovászna megyék önkormányzati között korábban elvi megegyezés született arra vonatkozóan, hogy alternatív megoldásokat keresnek, hogy a tóhoz özönlő turisták minél kevésbé szennyezzék a környezetet, illetve az is felmerült, hogy Tusnádról libegővel lehet majd felmenni a tóig.

Két hidat építenek újjá

35 ezer lejes segélyt folyósít Kovászna Megye Tanácsa a Nagybacon községhez tartozó Magyarhermánynak, hogy felújíthassák a megrongálódott hidakat. A rendkívüli tanácsülésen határoztak a pénz átutalásáról. Az erdővidéki településhez vezető úton az elmúlt hónapokban két híd rongálódott meg súlyosan, így a falu megközelítése szinte lehetetlenné vált. Tamás Sándor tanácselnök lapunknak elmondta, a helyi költségvetéshez társult Kovászna megye, a helyi önkormányzattal és a közbirtokossággal közösen építik újra a két hidat. A munkát még ebben a hónapban be kell fejezeni, hogy a falu felé tartó zavartalan közlekedés helyreálljon – mondta az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
Hirdetés