
Fotó: Nagy D. István
Értelmezési problémák adódtak, de módosítottak a rendelkezésen a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat soros ülésén. Már áprilistól tilos volt szekerekkel áthaladni a megyeszékhelyen, ahol egyébként a tiltás ellenére folyamatosan megpróbálnak közlekedni – tájékoztatott Cristian Apostol, a helyi rendőrség munkatársa.
2014. május 30., 19:252014. május 30., 19:25
2014. május 30., 19:272014. május 30., 19:27
A két hónapja érvényben lévő határozattal kapcsolatban a Kovászna megyei kormánybiztosi hivatal jelezte észrevételeit, miszerint kettős rendelkezés történt az ügyben. Egyrészt már érvényben van erre vonatkozóan egy törvény, másrészt erről helyi határozat született. A prefektúra által jelezett észrevételek között szerepelt az is, hogy egy ilyen szabályzat érvénybe léptetésekor az önkormányzatnak kötelessége terelő útvonalakat, utakat létrehozni a szekeresek számára.
„Nyilvánvaló, hogy nemcsak Sepsiszentgyörgyön, hanem az egész országban hiányoznak az ilyen típusú útvonalak, ezért az önkormányzat lehetővé teszi a szekerek áthaladását a városon, azonban ezt egy engedély kiváltásához köti” – magyarázta Apostol. Hozztette: ezt a városgazdálkodási hivataltól lehet kiváltani ingyenesen, indokolva az áthaladás időpontját és útvonalát is.
A hiányosságokat pótoltuk a határozaton módosítottunk, de a szekerek közlekedése a város területén továbbra is tilos – reagált az észrevételekre Tischler Ferenc alpolgármester.
A helyi rendőrség munkatársai szerint egy hete egyetlen szekeret sem kaptak rajta, hogy áthaladt volna a városon, bár az elmúlt időszakban 16 szekeret koboztak el, melyeket később gazdáik ki is váltottak.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!