Újabb díj a Közösségi Kártya programnak

A Romániai Közösségi Alapítványok Konferenciáján kapott elismerést a Háromszéki Közösségi Alapítvány Közösségi Kártya programja hétvégén Jászvásáron. A szervezet a program kezdete óta már a negyedik díjat tudhatja magáénak.

Bencze Melinda

2014. június 16., 15:412014. június 16., 15:41

A harmadik alkalommal megszervezett konferenciára közösségi alapítványok és azok partnerei kaptak meghívást, így az eseményen összesen tizenkét hasonló tevékenységet folytató szervezet képviselője vett részt. Furus Levente, a HKA programigazgatója megkeresésünkre elmondta, a kapott díjat a közösség széleskörű megmozgatásáért kapták.

„A hétvégi rendezvényen ugyanakkor lehetőség nyílt az egyes szervezetekkel való tapasztalatcserére is, egyéni és közös problémákra kerestünk megoldásokat, illetve bepillanthattunk a jelenlevő többi romániai alapítvány munkájába. Plenáris-, és szekcióüléseken vettünk részt, ahol külföldi és romániai előadók tartottak értekezést” – ecsetelte a programigazgató. Hozzátette, ez már nem az első elismerés, amelyet a Közösségi Kártya projektjük miatt ítélnek oda az alapítványnak.

Eddig összesen négy elismerést gyűjtöttek be, kiemelve itt a Bukarestben szervezett Civil Gálán nyert Kiválóság a Közösségépítésben díjat, továbbá ugyancsak a programnak köszönhetően a Civilek Háromszékért Szövetség az Év civil szervezetének választotta meg a HKA-t még márciusban.

A Közösségi Kártya programnak jelenleg megközelítőleg húsz ezer felhasználója van Kovászna megyében. A kártyát használók a kijelölt üzletekben való vásárlás alkalmával 1 százalékos kedvezményben részesülnek, továbbá újabb 1 százalék utalódik a közösségi alapba. A befolyt összegekből ezidáig több közösséget érintő projektet is megvalósítottak, illetve megalapították a Székely Tehetségsegítő Tanácsot is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés