Új tűzoltóautókat adtak át Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

A Kovászna megyei katonai tűzoltóság új, speciális rendeltetésű járművekhez jutott – ezeket mutatták be csütörtök délelőtt Sepsiszentgyörgy központjában.

Bús Ildikó

2014. június 26., 15:242014. június 26., 15:24

Központi Fejlesztési Régió Regionális Operatív Programja által vásárolt járműveket adták át a Kovászna Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelőségének csütörtök délelőtt. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében kiemelte, az elmúlt 4-5 év uniós programjainak az eredménye az, hogy új felszereléssel bővült a megyei katasztrófavédelem, ezek összértéke pedig több mint kétmillió euró, melyhez a megyei önkormányzat két százalékos önrésszel járult hozzá. A most átadott tizenhárom jármű felszereltségében a legkorszerűbb. Emellett az elmúlt évek során a megyei mentőszolgálat autóparkja is nyolc járművel bővült. „Az új autók rendeltetése az, hogy az emberek érdekeit szolgálják, hiszen ezáltal egyrészt nőtt azon települések lefedettsége, ahol azonnal be lehet avatkozni, másrészt a bevetési idő is lecsökkent a mentéseknél” – mondta Tamás Sándor.

Az elnök arról is beszámolt, hogy terveik szerint ősszel egy újabb autót vásárolnának, de bővítik azon községek körét is, ahol a régebbi autókat korszerűbbekre cserélik. Baróton egy társulás révén tűzoltó szertárat és garázst építenek, így ott is állandó szolgálatot állítanának fel. Fontos dolog továbbá – hangsúlyozta Tamás Sándor –, hogy a járművekre a Pompierii szó mellé magyarul is felkerülhet a Tűzoltóság felirat. „Azért dolgozunk, hogy ez megvalósuljon, hiszen fontos, hogy a nyelvi jogaink körét is bővítsük” – hangsúlyozta Tamás Sándor.

Az új tűzoltóautók átadásán Şimonca Liviu, a megyei katonai tűzoltóság ezredese elmondta: ezekkel a felszerelésekkel harmadával csökken a sürgősségi eseteknél a beavatkozási idő. „A régi autóinkkal is mentettünk életeket és javakat, de ezekkel az új tűzoltóautókkal és felszerelésekkel sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni. A kiszállási idő lerövidülése a legfontosabb, de maga a mentés is gyorsabb és biztonságosabb ezáltal. Ezek a járművek arra köteleznek bennünket, hogy felnőjünk a feladatokhoz, és bebizonyíthassuk, hogy jól tudjuk végezni a ránk bízott feladatot: az életmentést a sürgősségi esetekben” – mondta az ezredes.

Az átadást követően a rendezvényen részt vevő sepsiszentgyörgyiek kipróbálhatták a járműveket, a tűzoltók segítségével pedig megismerhették azok működését, illetve a mentéshez használt eszközök rendeltetését. Háromszéken egyébként idén lesz száz éve annak, hogy megyei szintű önkéntes tűzoltóversenyt szerveztek Lécfalván, ahol vasárnap centenáriumi rendezvényre kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés