Féléves szünet után tér vissza munkájához Dulányi Szidónia pszichológus, aki aktív klubéletet és pszichoműhelyt ígér az őszre Sepsiszentgyörgyön. Az újdonsült kismama gyakorlati tanácsokat is ad a nemrég szülővé vált nőknek.
2014. május 28., 12:542014. május 28., 12:54
Ősszel indul újra a Selye János Pszichoklub Sepsiszentgyörgyön, a Kónya Ádám Művelődési Házban. Az eddig megszokott témáktól eltérően a szüléssel, születéssel és gyerekneveléssel kapcsolatos témákat beszélik meg a tagok. Ennek oka, hogy a klub vezetője, Dulányi Szidónia pszichológus két hónapja adott életet kisfiának, Markusznak. A pszichológus elmondta, gyereke „többemberes baba”, ami azt jelenti, hogy ellátásához nem elég egyetlen ember. Ezért – tapasztalatai alapján – segítene más anyukáknak is, akik hasonló gondokkal küzdenek, nem találva a megoldást.
„A többemberes babákról nem hallottam egészen addig, amíg szültem. Ez azt jelenti, hogy a gyermek ellátásához nem elég egyetlen ember, sőt olykor kettő sem. Ezek a magas aktivitási szinttel rendelkező babák keresztülhúzzák azokat az elvárásokat, amelyeket szülés után táplálunk. Sok dajkálásra, szeretetre, odafigyelésre van szükség a nevelésük alatt” – mondta a szakember. Dulányi Szidónia a hasonló helyzetben lévő anyáknak segítene pszichológusként és magánemberként is, hiszen mint mondta, az érzékeny babák miatt sok édesanya aggódik, problémaként éli meg a gyereknevelést. „Türelemre, szabályokra van szükség ezeknek a babáknak a nevelésénél, viszont az édesanya önmagára is kell figyeljen, hiszen bár az élete megváltozott, ő maga nem” – emelte ki.
A kéthetente megrendezett pszichoklubban ezt a témát is feldolgozzák, a klubtevékenység elkezdése előtt pedig június 17-én szerveznek egy találkozót az Erzsébet parkban, ahová minden érdeklődőt várnak témajavaslatokkal. Újdonság, hogy a megszokottól eltérően nem csak Dulányi Szidónia vezeti a klubot, hanem meghívott pszichológusok is tartanak előadásokat. Ugyanakkor ebben az évben is megrendezik a harmadik Pszichoaktív Műhelyt, melyre november 22-én kerül majd sor a Kónya Ádám Művelődési Házban. A meghívottak között szerepel Tari Annamária klinikai pszichológus és Borota Gábor pszichológus is. A műhelymunkára mintegy 100-150 jelentkezőt várnak, a programot és a workshopok menetét a közeljövőben közlik a szervezők.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!