
Az oltszemi kastély felújításának befejezését már nagyon várják a helyi turizmus illetékesei, hiszen a falképek restaurálása nagyon idő- és pénzigényes feladat
Fotó: Tuchiluș Alex
Kétszámjegyű visszaesést könyvelhetett el a belföldi turizmus Háromszéken. Míg a külföldi utazások iránti kedv töretlen, a helyi szolgáltatók égető szükségét érzik az új attrakcióknak és egy egységes kártyarendszernek, amely helyben tartaná a látogatókat.
2026. február 14., 08:552026. február 14., 08:55
Bár még jelenleg is dolgoznak a statisztikák egybevetésén és az egyértelmű kép kialakításán, az már most látszik, hogy 2024-hez képest a tavalyi visszaesés kétszámjegyű – árulta el érdeklődésünkre László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter (TDM) vezetője.
Ez valószínűleg az állami szektorban éveken át osztogatott utazási utalványok körüli mizériának is köszönhető:
ráadásul a felhasználóknak ugyanennyi önrésszel kellett hozzájárulni. Ugyanakkor sok szállásadó nem is fogadta el ezeket az utalványokat, mert nyűgöt jelentett számukra az adminisztráció – mindez egyszerre a belföldi turizmust leszálló ágra vitte. Az a réteg pedig, amelyik élt e kártyák nyújtotta lehetőséggel, ezután még jobban meggondolja, mire költ.
Ami a Székelyföldet illeti, a parajdi bányakatasztrófa a Sóvidéknek keményen odasújtott, a főszezonban a turisták száma közel 10 százalékkal esett, és várható, hogy a vendégéjszakák tekintetében is szomorú képet fest a statisztika.
Ezzel ellentétben
– igaz, a többség a megszokottnál kissé olcsóbb utakat választja, mondta a TDM klaszter elnöke. „Valószínűleg marad ez a tendencia: sokan élnek a brassói repülőtér nyújtotta lehetőségekkel, és az egyre bővülő járatok is ezt a célt szolgálják, az új járatok bevezető árai sokakat elcsábítanak.
A budapesti járat is nagyon népszerű, sok a foglalás, pedig már 200 euró körül alakul egy menettérti jegy, de még mindig olcsóbb, mint a vonatjegy" – emlékeztetett László Endre.
Deák Gyöngyvér, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója megerősítette a rossz híreket a belföldi vendégéjszakák és a turisták számának visszaeséséről, de mint mondta, már a nagy országos szakmai szervezetek is megkongatták a vészharangot a minisztériumnak. Mint jelezte, nagyon
Ez helyben, a megyében is igaz, még annak ellenére is, hogy egy nagyon hosszú influenszer-kampányt folytatott az egyesület, de a hosszú sem elég, folyamatos kell legyen, fejtette ki az egyesületi elnök.
„Akármilyen esemény van, legyen az sport, kulturális vagy vallási, úgy dolgozunk, hogy annak kapcsán a Visit Covasna márkánk eljusson minél több társadalmi csoporthoz és réteghez. Mi általában egy évben megcélozunk egy vendégkört, de
De tegyük hozzá, hogy ezzel (a reklámmal) párhuzamosan nagyon szükséges lett volna a helyi attrakciók számának bővülése is, ami nem történt meg. Tényleg nagyon várjuk a kovásznai wellness-központ megépülését, az oltszemi kastély felújításának végét, a málnásfürdői balneológiai központ megnyitását, illetve a bodoki kilátó megépülését” – sorolta Deák Gyöngyvér.
Kovászna megye legnépszerűbb turisztikai célpontja folyamatosan
De a számokat nem mindig tekinti mérvadónak interjúalanyunk, mert például Kovásznán hiába tölt el sok éjszakát egy turista (átlag hetet, míg az országos átlag 2,5 éjszaka egy helyen), kevés pénzt hagy ott, kevesebbet költ, míg a bálványosi vendégek teljesen más kategóriát képviselnek, ők ittlétük alatt sok környékbeli látványossághoz ellátogatnak: a csernátoni tájmúzeumba, Kézdivásárhelyre, stb.
Ahogy ez az év indult gazdaságilag, azt sejteti, a turizmus előtt sem áll ragyogó jövő, de ahogy a szakemberek mondják, itt csak előremenekülni lehet: a jó menedzsmenttel rendelkező turisztikai egységeknek esélyük van átjutni ezen a hullámvölgyön. „Ilyenkor megnő a szükségessége az összefogásnak, hogy a szállásadók és programszervezők összedolgozzanak” – magyarázza Deák Gyöngyvér.
A Visit Covasna Egyesület hamarosan piacra dob
A cél, hogy ha valaki például Sepsiszentgyörgyön száll meg, kedvezményeket kapjon a környékbeli múzeumokba vagy szabadidős központokba, ezzel is ösztönözve a hosszabb helyben maradást. A részleteken még dolgoznak és hamarosan a nyilvánosságot is tájékoztatják ezzel kapcsolatban, tudtuk meg a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület vezetőjétől.
Összesen 98 esetben figyelmeztették vagy bírságolták meg a szabálytalanul várakozó autósokat Sepsiszentgyörgyön egy hónapos ellenőrzéssorozat során. Az akció a parkolási szabálytalanságok mellett a gyalogosforgalom biztonságára is kiemelten figyelt.
Ketten megsérültek és kórházba kerültek, miután baleset történt Sepsiszentgyörgyön pénteken délben.
Több mint 12 millió lejt zároltak a Kovászna megyei rendőrök 2025-ben, miközben 90 operatív akció és 270 célzott ellenőrzés során adócsalási, csempészeti és termékbiztonsági ügyekben is intézkedtek.
Őrizetbe vett a rendőrség egy nagyajtai férfit, miután megszegte az ellene kibocsájtott távoltartási végzést. Az ilyen esetek száma megugrott Háromszéken, az idei év első három hónapjában közel 300 ügyben intézkedtek a rendőrök.
A költségvetés elfogadására várnak Kézdivásárhely önkormányzatánál, ami idén igencsak megkésett a kormány totojázása folytán. Addig képletesen szólva lélegeztetőgépen működik a város, de amit lehet, azt igyekeznek elvégezni.
Csökkenti az állások számát, de egyetlen alkalmazottól sem válik meg a baróti polgármesteri hivatal. A karcsúsításról szóló tervezet jóváhagyása mellett utcafelújításhoz szükséges hitelfelvételről, és a bányászkantin eladásáról is döntött a tanács.
Három épület gyulladt meg a sepsiszentgyörgyi Petrom benzinkút mögött hétfőn este. A tűzoltók azt gyanítják, hogy meghibásodott vagy nem megfelelően szigetelt főző-, illetve fűtőberendezések miatt keletkezhetett a tűz.
Tűz ütött ki április 13-án este Sepsiszentgyörgyön, az Állomás negyedben. A lángok egy benzinkút közelében csaptak fel, ezért azt lezárták az autósok előtt.
Cserjékkel és fákkal lett gazdagabb Sepsiszentgyörgy Domb utcai mozgásparkja. Az egyik platánfa aljában különleges szobor emlékeztet Dani Kinga sportolóra és oktatóra, aki megszerettette a mozgást és tiszteletre, kitartásra nevelte a gyerekeket.
Megújulnak az Uzon és Sepsiszentgyörgy közötti vasúti átjárók – közölte az országos vasúttársaság brassói regionális kirendeltsége. A kivitelező már dolgozik a kilyéni átkelőn, ahol tizennégy évvel ezelőtt Háromszék legnagyobb vonatbalesete történt.
szóljon hozzá!