
Fotó: Henning János
Az egykori sepsiszentgyörgyi művészellátó bolt helyére rendezi be a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a megyei turisztikai információs irodát.
2016. november 11., 18:282016. november 11., 18:28
Az épületrészt az egyesület hivatalosan már átvette a város önkormányzatától. Kopacz Zsuzsa, az egyesület munkatársa szerint az iroda hiánypótló szerepet tölt be, a turisták és a helybeliek az egész régióról kaphatnak majd itt információt.
A megyeháza szomszédságába költözött Art Gallery régi üzlethelye a város főterén kiváló helyszín, hiszen könnyen megközelíthető, forgalmas részen van. „Nem hagyományos tourinfóban gondolkodunk, hanem modern, innovatív marketingeszközöket alkalmazva népszerűsítjük térségünket. Az egyedien és célirányosan megtervezett és berendezett irodában az ismertető anyagok mellett egy kis szuvenírsarkot is berendezünk, ahol háromszéki termékeket, ajándéktárgyakat vásárolhatnak meg a látogatók” – fogalmazott Kopacz Zsuzsa.
A háromszéki turisztikai szakemberek azt szorgalmazzák, hogy a turistáknak ne csak szálláshelyet, hanem programokat kínáljanak az idegenforgalmi vállalkozók, hiszen a turisták érdeklődését a wellness, a természetjárás, a hagyományos mesterség bemutatók, az épített örökség vagy a természeti látványosságok keltik fel.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület már beüzemelte az iranyharomszek.ro és a viziteazacovasna.ro honlapokat, és hatásos népszerűsítőeszköznek bizonyult az is, hogy tanulmányutakat szerveztek, így meghatározó román kiadványokban jelentek meg beszámolók a háromszéki látványosságokról, programokról.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!