
Az Erdélyi Tudástár előadássorozat vendége lesz Sepsiszentgyörgyön Zörgő Noémi, aki politikai témában tart előadást pénteken. A fiatalokat tudományos bulvárkodásra várják, amelynek révén érdekes történeteket, kutatási eredményeket és kalandokat ismerhetnek meg a különböző témájú előadásokon.
2012. augusztus 23., 13:202012. augusztus 23., 13:20
2012. augusztus 23., 13:312012. augusztus 23., 13:31
A rendezvény keretében fiatal kutatókkal találkozhatnak a résztvevők, szó lesz a kutatási eredményeikről, illetve arról is, hogy milyen kalandokkal és lehetőségekkel jár egy PhD-programban való részvétel. A kutatás nem csupán magányos böngészés poros levéltárakban: rengeteg utazást, kapcsolatteremtést is jelent – okos önmenedzselés mellett.
Interaktív előadással nyitják meg a tudományos sorozatot Sepsiszentgyörgyön – tájékoztatott Gombos Zoltán, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat képviselője. A tervek szerint Zörgő Noémi Újratervezés. A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása címmel tart előadást a Tamási Áron Színház előcsarnokában.
Zörgő Noémi a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi karán doktorált, kutatásában a politikai kommunikáció, a politikai marketing és a döntéselmélet között teremt kapcsolatot. A kommunikáció és közkapcsolatok szakon a PR-alapok és a politikai marketing, a földrajzon pedig a kommunikáció a turizmusban tárgyak szemináriumait vezeti.
Előadásában a kampányok intenzitását, stratégiai és taktikai tervezését emeli ki, mely a különböző politikai pártok és jelöltek esetében erőteljes eltéréseket mutat. A pénteki rendezvényre, mely délután hatkor kezdődik, ingyenes a belépés.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!