
Fotó: Kristó Róbert
Topográfiai hiba történt a Szotyorban épülő ravatalozó helyének kijelölésekor, így tovább késik az amúgy már öt éve épülő, tavaszig jogi akadályok miatt húzódó építmény elkészülése.
2015. október 02., 15:512015. október 02., 15:51
2015. október 02., 15:512015. október 02., 15:51
Sepsiszentgyörgy önkormányzatának képviselő-testülete legutóbbi soros ülésén visszavonta a szotyori Református Egyházközséggel megkötött társulási szerződés alapján létrejött felülépítményi jogot, mivel a terület kijelölésekor topográfiai hibázott az azon dolgozó vállalkozás – magyarázta Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozó településen felmerülő gondokat. Rápolti István, önkormányzati képviselő, illetve Szotyor falufelelőse elmondta, nem érti hogyan történhetett hiba, hiszen a kijelölt területen sírhelyek vannak, többen is temetkeztek már oda, így egy, a helyszínen mérő topográfusnak ezt látnia kellett volna. Hozzátette, a probléma nemcsak az, hogy a település lakóinak kell továbbra is nélkülöznie a már ötödik éve húzódó ravatalozó felépítését, hanem az elhibázott munka újra elkészíttetése is sokba kerül.
Sztakics Éva a felvetett javaslatra elmondta: mivel a terület az egyház tulajdonában van, így a földmérő céggel sem a megyeszékhelyi önkormányzat, hanem a Szotyori Református Egyházközség kötött szerződést. A második kijelölést és kiigazítást ugyanakkor ingyen kell elvégeznie a vállalkozásnak már. Mint ismeretes, a ravatalozóház eddig a területet érintő jogi akadályok miatt nem készülhetett el, az önkormányzat vezetői részéről többször is elhangzott: nem akarat, hanem jogi kérdés a ravatalozóház elkészítésének megkezdése, ugyanis a költségvetésben is el van különítve az összeg, amellyel el lehetne kezdeni a beruházást.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!