
Ezúttal Czegő Zoltán helyi tanácsos emelte fel szavát a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban található illemhely tarthatatlan állapotának megoldása mellett. Javaslata alapján közmunkásokkal hozatná rendbe a megrongálódott épületet.
2014. július 09., 20:252014. július 09., 20:25
2014. július 09., 20:252014. július 09., 20:25
Korábban már beszámolt portálunk arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Parkban található illemhely egyre rosszabb állapotban van, illetve több olvasónk is jelezte, hogy nem szívesen használják az ingyenes közvécét. Az ügyben azóta sem történt előrelépés, így Czegő Zoltán a legutóbbi rendhagyó tanácsülésen sérelmezte és javaslatot tett az illemhely problémájának megoldását illetően.
„Nagyon szomorú és lehangoló, hogy bezárt kapukat döngetek, magam sem először, ugyanis meggyőződésem, hogy az eddigi tanácsosok, kollégák is próbálkoztak. Nem tudom elképzelni, hogyan fogadják a megyeszékhelyen ünneplők, a meghívottak vagy ide látogatók a látványt, amelyet nyújt a parkban található illemhely”– vezette fel Czegő.
Mint mondta nem érti mi akadályozhatja ennek felújítását, ugyanis a központi parkban található mellékhelyiség már régóta elviselhetetlen állapotban van. A tanácsos azt is megjegyezte, amennyiben Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális fővárosa akar lenni, nem „viríthat” egy ehhez hasonló közvécé a város területén. A probléma megoldása érdekében javaslatot is tett, mint mondta a városban élő munkanélküliek akár közmunka alkalmával, szakemberek vezetésével bontsák le vagy takarítsák ki.
Az üggyel kapcsolatban Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kifejtette, hogy teljes mértékben jogosnak érzi a felvetést, és eddig több alkalommal is szóba került az illemhely felújítása, azonban valahogyan mégis kimaradt a költségvetésből. Az alpolgármester azt is elmondta, a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak erre a problémára, valamint hamarosan dokumentációt és határozattervezetet készítenek ennek megoldása érdekében.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!