
Fotó: Tuchiluș Alex
A sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésén több határozattervezet is a helyi és térségi tömegközlekedés fejlesztésére vonatkozott. Ugyanakkor a testület jóváhagyta egy medvecsapda megvásárlását, valamint egy újabb tömbház hőszigetelésének dokumentációját is.
2025. október 30., 19:482025. október 30., 19:48
2025. október 30., 21:122025. október 30., 21:12
Elsőként a testület a városi költségvetés bevételi és kiadási tételeit módosította: több iskolának utalt ki összegeket a folyamatban lévő munkálatokra, működési költségekre és különböző programokra, de a Tamási Áron és az Andrei Muresanu Színház, a Rekreatív Rt., valamint a Szociális Támogatási Igazgatóság is pénzhez jutott. Az önkormányzat ugyanakkor kifizette a ráeső részt (tagsági díját) a Vadon Egyesületnek és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnek.
Ami a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedést illeti, december 1-jén lejár a Multitrans közszállítási vállalattal kötött szerződés, és
– ismertette a határozattervezetet előterjesztő Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
A vállalat fokozatosan bővíti szolgáltatását, először a városon belül iktat be újabb járatokat, majd a környező falvak közül Árkost kapcsolja be elsőként az övezeten belüli közszállításba. Sepsiszentgyörgyön már közlekedik az uniós pályázati finanszírozásból beszerzett tizenkét elektromos busz, és újabb tucatnyit Árkossal szövetkezve vásárol a város, amiket jövő év nyarán fognak működésbe helyezni, de további harmincra is van szerződés.
Szó esett arról is, hogy Sepsiszentgyörgy is társul a Brassó megyei és helyi önkormányzattal, továbbá Zernyest, Vidombák, Prázsmár, Szászhermány, Szentpéter, Feketehalom, Keresztényfalva, illetve Barcarozsnyó önkormányzatával annak érdekében, hogy
amihez a finanszírozást a 2021–2027-es uniós szállítási program keretéből remélik a projektpartnerek.
Négy tömbházat is kitesz az az egy, amelynek energetikai felújítását tervbe vette a város
Fotó: Sepsiszentgyörgyi önkormányzat
A szentgyörgyi önkormányzatnak a maga során a pályázat költségeiből kétszázalékos önrészt kell felvállalnia, a többi településsel együtt összesen húsz százalékot (4 710 000 lejt), a fennmaradó részt a brassói helyi és megyei önkormányzatok biztosítják. A működtetés költségeiből lakosságarányosan szintén 20 százalékot kell vállalniuk a településeknek.
A sepsiszentgyörgyi képviselő-testület jóváhagyta a Múzsák sétányon lévő 12-es, mamuttömbházként ismert épület hőszigetelésére vonatkozó dokumentációt is. Az épületben nemcsak a falakat szigetelik, hanem a nyílászárók és a liftek cseréjét, valamint a világítás modernizálását is tervbe vették. Egy falunyi lakost érint az intézkedés, miután a négy lépcsőházban összesen 172 lakás van, amelyek összterülete 5662 négyzetméter.
Saját medvecsapdája lesz a sepsiszentgyörgyi városházának
Fotó: Bodor Tünde
Már régen tervezte a város egy medvecsapda megvásárlását, ugyanis eddig egy állatorvos tulajdonában lévő szerkezetet használtak szerződés alapján, amikor valahol medvetámadás történt. Most a városnak lesz egy saját csapdája, amelyet rendelésre készíttet egy magánvállalkozóval, és szükség esetén ezt fogják majd kiszállítani a különböző helyszínekre. A medvecsapdára a költségvetésből 11 ezer lejt irányoztak elő.
Két autó ütközött össze pénteken délután a 11-es országút Ojtoz környéki szakaszán, így jelenleg csak egy sávon közlekedhetnek az autók – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Július 4–5-ét a közösségben való szórakozásnak szenteli a gelencei önkormányzat, immár negyedik éve. Rönkhúzás, traktorszépségverseny, főzőverseny szerepel a két nap programjában, hogy minél többen virtuskodhassanak.
Mától nyitva a jelentkezés az idei, 15. Székely Vágtára, amely a kormányzati megszorítások következményeképpen gyakorlatilag egynapos lesz és az eddigiekkel ellentétben ősszel szervezik meg.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
szóljon hozzá!