
Fotó: Veres Nándor
Több mint tizenötrendbeli lopással gyanúsítanak két gelencei felnőttet és három kiskorút, akiknél autórádiót, GPS-t, elektromos fúrót és fűrészeket találtak a rendőrök házkutatások során.
2016. március 30., 21:542016. március 30., 21:54
2016. március 30., 21:552016. március 30., 21:55
Három házkutatást is tartottak a kézdivásárhelyi rendőrök Gelencén, amely során több tucat, lopásból származó tárgyat találtak – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vizsgálatok során kiderült, hogy 2015. novembere és 2016. márciusa között két helyi férfi és három kiskorú több, mint tizenöt alkalommal tulajdonított el javakat gépjárművekből, valamint kézdivásárhelyi és kovásznai magánterületekről.
A házkutatások alkalmával gépjárművek elektronikai berendezéseit, így autórádiót, GPS-t, valamint elektromos szerszámokat, fűrészeket és fúrókat találtak a hatóságok. Nem csupán a házkutatások során talált tárgyakat foglalta le a rendőrség, hanem azokat is, amelyeket az elkövetőktől vásároltak meg magánszemélyek.
Az elkövetők ellen lopás gyanújával indít eljárást a rendőrség.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!