
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Jelentős összegű kárt okoztak egy Kovászna megyei szálláshelynek egy feltételezett csalás során, a rendőrségnek kellett visszaszereznie a pénzt. Az ügyben egy Brassó megyei nőt gyanúsítanak csalással.
2026. október 13., 19:192026. október 13., 19:19
Megtéveszthette egy Brassó megyei nő az egyik Kovászna megyei szálláshely képviselőjét,
– tájékoztatott kedden a Kovászna megyei rendőrség. Mint írták, a hatóságokat az esetről még október 7-én értesítették.
A nyomozók első ellenőrzései szerint a szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég képviselőjét azzal téveszthette meg a nő, hogy segítséget ígért neki szolgáltatási szerződések megszerzésében, amelyeket a lehetséges ügyfelekkel kellett volna megkötnie.
Az ígéret nyomán a károsult egy több mint 52 ezer lej értékű szerződéses garancia kifizetésére vállalkozott. A megállapodás szerint öt munkanapon belül több mint
Az ígért kifizetés azonban elmaradt, ezért a károsult a rendőrséghez fordult.
A sepsiszentgyörgyi ügyészség irányításával a rendőrök azonosítottak egy Brassó megyei nőt, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A nyomozás során a teljes kárt, vagyis a több mint 52 ezer lejes összeget is sikerült visszaszerezniük.
Az ügyben csalás gyanúja miatt indított büntetőeljárás folytatódik.
Édesanyját, testvérét és sógornőjét is bántalmazta a gyanú szerint egy 45 éves férfi Sepsikőröspatakon vasárnap. A férfit nem először ítélték el családon belüli erőszak miatt.
Az október 9 és 18 között zajló 17. Székelyföld-napok megnyitója Barótra, illetve Erdővidék múzeumára irányította a figyelmet: megnyílt az Erdély történelmét bemutató ólomkatonakiállítás és emléktáblát avattak Deák István erdőmérnök tiszteletére.
Az arany- és gyémántlakodalmat ünneplő házaspárokat köszöntötte a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amely az idén új helyszínen szervezte meg a hagyományos ünnepséget, mivel a megyei könyvtár nagyterme szűknek bizonyult a 45 pár számára.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
Három személyi sérüléssel járó közúti balesethez riasztották a rendőröket csütörtökön Kovászna megyében. A sérültek között egy kétéves gyermek is van, Kézdivásárhelyen pedig gyalogátkelőn ütöttek el egy nőt.
Megsebesítettek egy 15 éves fiút szerdán egy sepsiszentgyörgyi parkban. A feltételezett támadó szintén 15 éves, akit huszonnégy órára őrizetbe vettek, majd hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezték.
Magyar tolmácsot kér a parlamentben Kulcsár-Terza József, miután megelégelte a magyar közösséget érő inzultusokat. A képviselő szerint Dan Tanasă rendszeresen sértegeti a magyarokat, két hete pedig az alsóház plénumában Markó Attilát is durván támadta.
Új formátumban, új koncepció mentén szervezik meg az idei, végzősöknek és fiataloknak szóló karriernapokat október 9-én a Sepsi Arénában: ezúttal csak a tizenkettedik osztályosokat várják, és állásbörze is része lesz a rendezvénynek.
Constantin Brâncuşi születésének 150. évfordulójához kapcsolódva szombaton kiállítás nyílik a szobrász kortársainak grafikáiból. A Picasso, Dali, Chagall, Matisse, Klimt grafikákat, nyomatokat egy bukaresti műgyűjtő kölcsönözte a kiállításra.
Folytatja az RMDSZ Háromszék Területi Szervezete az érettségizőknek szánt román gyorstalpalókat, idén már a nyolcadikosoknak is megszervezi az ingyenes felkészítőket. A tapasztalatok szerint a részt vevő diákok viszonya kedvezőbb lett a román nyelvhez.
szóljon hozzá!