
Élőben is követhetjük majd, ahogyan a TEGA takarítja a havat
Fotó: Borbély Fanni
Úgy tűnik, sem Sepsiszentgyörgyön, sem Kézdivásárhelyen nem éri meglepetés az illetékeseket, ha hirtelen lehavaz. A két városban összesen több mint harminc járművel, valamint 1200 tonnát meghaladó homokkal és sóval várják az igazi tél beálltát.
2025. december 14., 19:152025. december 14., 19:15
Sepsiszentgyörgyön és a hozzá tartozó településeken TEGA Rt. gondoskodik a hó takarításáról. „Feltöltöttük a készleteinket, a járművek már októbertől készen állnak, tulajdonképpen ma is jöhet a havazás” – közölte Máthé László, a köztisztasági vállalat igazgatója.
Sepsiszentgyörgy területén havazás idején egyszerre nagyjából 70 ember dolgozik a hótalanításon, de csak a főbb utcákban, ugyanis egyes városrészekben sem az elmúlt évek során, sem a mostani télen nem végez ilyen munkát a TEGA. Ahol viszont dolgoznak, ott online is követhető a TEGA23 felhasználónévvel és a TEGA23 jelszóval.
A város területén rendszerint kalcium-kloridot használnak csúszásgátló anyagként, ezt granulátum és oldat formájában egyaránt terítik. Nem újdonság, hogy
Havazáskor a hókotrók folyamatosan dolgoznak, ami rendszerint elegendő, ám előfordulhat, hogy az útfelületen mégis megáll a hó – ilyenkor a sofőrök éberségére is szükség van.
A köztisztasági vállalat téli készletét jelenleg
850 tonna sóval kevert, kavicsmentes homok,
3 tonna kalcium-klorid granulátum
és 100 köbméter kalcium-klorid képezi.
Ezt a tél során újra feltöltik, ha kell, bár az elmúlt években erre nem volt szükség a különösen enyhe és száraz téli időjárás miatt.
Kézdivásárhelyen az önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi közszolgálati vállalat gondoskodik az utcák hótalanításáról – tudtuk meg Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől.
erre a feladatra, közülük kettő van homokszóróval is felszerelve, akárcsak az egyik haszonjárművük, amely egyszerre két tonna csúszásgátló anyagot is képes magával vinni.
A forgalmasabb útkereszteződésekhez már kihelyezték a homokkal töltött tárolókat, ahonnan adott esetben a gyorsan megoldható a gyalogátjárók és az úttest csúszásmentesítése.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A turul lehetséges madártani megfelelőjét vizsgálta előadásában dr. Sramkó Gábor kutató. Az előadó a kerecsensólyom és az altáji sólyom kapcsán ismertette, milyen történeti és genetikai érvek szólnak a feltételezések mellett.
Befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása, a műemlék épületben a tervek szerint a Székelyföldi Lovas Múzeum kap helyet. A restaurálás során az eredeti falképeket, valamint a falburkolat és a bútorzat egy részét is sikerült megmenteni.
Jogi oltalmat kapott a Csernátoni Burrogtató elnevezés: a romániai Szabadalmi és Védjegyhivatal 2026 júliusában ismerte el védjegyként a régi traktorok és mezőgazdasági gépek szemléjének nevét, melyet mostantól csak a szervezők használhatnak.
A júliusi esőzések hatását az elmúlt napok hősége nem tudta lenullázni, az éjszakai 13-14 Celsius-fokos hűvösség pedig kimondottan jót tett a pityókaföldeknek – értékelte Kozma Béla, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Egy kisebb juhnyájra való birka esett a medve áldozatául 2026 első félévében, de olyan ritka állatok is elpusztultak medvetámadás következtében, mint a strucc vagy az alpaka – tűnik ki a Mezőgazdasági Igazgatóság első félévi összesítéséből.
Jelezték az Állomás negyed lakói, hogy az állomási tó körüli szabadidős övezet mellett több régóta húzódó problémát is meg kellene oldani Sepsiszentgyörgyön. A lakossági fórumon szóba került a parkolóhiány és a játszóterek állapota is.
Több mint 130 tő kannabiszt találtak a rendőrök egy dálnoki erdőben, ahol egy 51 éves férfi a gyanú szerint értékesítésre termesztette a növényeket.
A rendőrök 611 járművezetőt teszteltek, 385 bírságot szabtak ki, és 51 jogosítványt vontak be egy ötnapos közlekedésrendészeti akció során Kovászna megyében. Tizennégy sofőr kábítószer hatása alatt, nyolc pedig ittas állapotban ült volánhoz.
Az államelnöknek, a kormánynak, a parlamentnek és a környezetvédelmi minisztériumnak címzett petíciót kezdeményezett a Kovászna megyei Agrosic Közösségi Társulás annak érdekében, hogy a vidék lakóit megvédjék a túlszaporodott medveállománytól.
1 hozzászólás